pronađen 17607 Rezultati za: ár
Ezek szennyfoltok szeretetlakomáitokon, akik nem szégyellnek veletek enni, és csak hizlalják magukat; széltõl ûzött, esõtlen felhõk; kétszeresen kiszáradt, gyökerestül kitépett, késõ õszi, gyümölcstelen fák; (Szent Júdás levele 1, 12)
saját gyalázatukat tajtékzó, vad tengeri hullámok; bolygó csillagok, amelyekre az örök sötétség homálya vár. (Szent Júdás levele 1, 13)
Ezekrõl jövendölt Hénoch, Ádám után a hetedik pátriárka: "Nézzétek, közeleg az Úr szentjeinek tízezreivel, (Szent Júdás levele 1, 14)
hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövetett, és minden káromló szóért, amit az istentelen bûnösök a szájukon csak kiejtettek." (Szent Júdás levele 1, 15)
Szeretteim, gondoljatok arra, amit Urunknak, Jézus Krisztusnak apostolai megjövendöltek. (Szent Júdás levele 1, 17)
tartsatok ki az Isten szeretetében, és várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerzõ irgalmára. (Szent Júdás levele 1, 21)
Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, (Jelenések könyve 1, 1)
Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idõ közel van. (Jelenések könyve 1, 3)
Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevû szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt. (Jelenések könyve 1, 9)
Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, (Jelenések könyve 1, 10)
megszólalt egy hang: "Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába." (Jelenések könyve 1, 11)
Erre megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, (Jelenések könyve 1, 12)