Isaías, 64

1. Oh! Se rasgásseis os céus, se descêsseis para fazer desabar diante de vós as montanhas,

1. mint ahogy a láng felgyújtja a rõzsét, és ahogy a tûz felforralja a vizet. Így neved ismertté válna ellenségeid elõtt, és a nemzetek megrendülnének színed elõtt.

2. como o fogo faz fundir a cera, como a chama faz evaporar a água, assim faríeis conhecer a vossos adversários quem sois, e as nações tremeriam diante de vós,*

2. Mert te olyan csodákat teszel, amilyeneket senki se várt,

3. vendo-vos executar prodígios inesperados dos quais nunca se tinha ouvido falar. Ah! Se descêsseis, e as montanhas fossem sacudidas diante de vós!

3. és amilyenekrõl soha nem hallott senki. Valóban, fül nem hallotta, és szem nem látta, hogy akadna isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak.

4. Nenhum ouvido ouviu, olho algum viu outro deus salvar assim aqueles que contam com ele.*

4. Te elébe sietsz annak, aki az igazsághoz szabja tetteit, és aki útjaidat eszében tartja. Lám, megharagudtál ránk, s mégis tovább vétkeztünk; bizony régóta lázongunk ellened.

5. Vós vindes à frente daqueles que procedem bem, e se recordam de vossas vias. Eis que vos irritastes, e nós éramos culpados; isso perdura há muito tempo: como seríamos salvos?

5. Olyanok lettünk mind, mint a tisztátalan, és igaz voltunk, akár a beszennyezett ruha. Elfonnyadtunk, mint a falevél, és gonoszságaink elsodortak, mint a szél.

6. Todos nós nos tornamos como homens impuros, nossas boas ações são como roupa manchada; como folhas todos nós murchamos, levados por nossos pecados como folhas pelo vento.

6. Nincs senki, aki segítségül hívná nevedet, aki fölkelne és beléd kapaszkodna. Mert elrejtetted elõlünk arcodat, és kiszolgáltattál minket bûneink hatalmának.

7. Não há ninguém para invocar vosso nome, para recuperar-se e a vós se afeiçoar, porque nos escondeis a vossa face, e nos deixais ir a nossos pecados.

7. Mégis Urunk, te vagy a mi atyánk; mi vagyunk az anyag, és te aki formálsz, a te kezed mûve vagyunk mindnyájan.

8. E, no entanto, Senhor, vós sois nosso pai; nós somos a argila da qual sois o oleiro: todos nós fomos modelados por vossas mãos.

8. Ne haragudj ránk annyira, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra. Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk.

9. Oh! Senhor, não vos irriteis excessivamente! Não guardeis a lembrança da culpa indefinidamente. Olhai, pois! Somos vosso povo:

9. Szent városaidat lerombolták, a Sion pusztává lett, Jeruzsálem elhagyatottá,

10. apesar disso, vossas cidades santas tornaram-se um deserto, Sião tornou-se um ermo, Jerusalém, uma solidão.*

10. a ház, amely szentélyünk és dicsõségünk volt, ahol atyáink dicsõítettek, lángok martaléka lett; romokban hever minden, ami oly drága volt nekünk.

11. Nosso santo e glorioso templo, onde nossos antepassados celebravam vossos louvores, tornou-se presa das chamas: tudo o que tínhamos de precioso foi saqueado.

11. Uram, vajon eltûrheted ezt megindultság nélkül, és hallgathatsz mérhetetlenül megalázva minket?

12. A esse espetáculo, Senhor, podereis ficar insensível? Guardar silêncio e humilhar-nos mais ainda?

12.