1. Bárcsak eltûrnétek részemrõl egy kis balgaságot!

2. De hiszen meg is teszitek. Én Isten féltékenységével féltelek titeket. Mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy tiszta szûzként vezesselek el Krisztushoz.

3. Félek azonban, hogy a kígyó, amint álnokul rászedte Évát, a ti elméteket is megzavarja, és akkor vége Krisztushoz való õszinte ragaszkodásotoknak.

4. Ha ugyanis valaki jönne és más Jézust hirdetne, mint akit mi hirdettünk, vagy más lelket kapnátok, mint amit elnyertetek, vagy más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, szívesen vennétek.

5. Pedig gondolom, semmivel sem vagyok kisebb a "fõ-fõ apostoloknál".

6. Mert ha az ékesszóláshoz nem értek is, a tudásom megvan. Ezt különben minden tekintetben igazoltuk is elõttetek.

7. Vagy talán hibát követtem el, amikor magamat megaláztam, hogy titeket felmagasztaljalak, és ingyen hirdettem köztetek az Isten evangéliumát?

8. Más egyházakat fosztottam ki, amikor tõlük támogatást fogadtam el, csak hogy nektek szolgálhassak.

9. Amikor meg köztetek tartózkodtam, nem voltam senkinek terhére, akkor sem, ha szükséget szenvedtem. Ha valamiben hiányt szenvedtem, a Macedóniából jövõ testvérek segítettek ki a bajból. Mindenképpen ügyeltem rá, hogy ne legyek terhetekre, s a jövõben is ügyelek.

10. Krisztus igazságára mondom: ezt a dicsõséget Achája tájain sem vehetik el tõlem.

11. Vajon miért? Talán mert nem szeretlek titeket? Isten a tudója!

12. De amit eddig tettem, ezután is megteszem, nehogy alkalmat adjak azoknak, akik keresik a módot, hogy dicsekvésükkel hozzánk hasonlónak tûnjenek fel.

13. Az ilyenek álapostolok, álnok munkások, akik csak a látszatát keltik annak, hogy Krisztus apostolai.

14. S ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát.

15. Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani. Végük méltó lesz tetteikhez.

16. Megismétlem: Ne tartson senki balgának! De ha mégis, akkor fogadjatok el úgy, mint a balgát, hogy egy kissé én is dicsekedhessem.

17. Amit most mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mert dicsekvésre szántam el magam, mintegy balgaságomban.

18. Olyan sokan dicsekszenek a test szerint, tehát én is dicsekszem.

19. Hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket.

20. Eltûritek, ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt.

21. Szégyenkezve vallom meg, hogy ilyesmire mi nem vállalkoztunk. De ha valaki dicsekedni mer - balgaként mondom -, merek én is.

22. Zsidók õk? Én is. Izrael fiai? Én is. Ábrahám leszármazottai? Én is.

23. Krisztus szolgái? Balgaság mondani, de mondom: én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben.

24. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet,

25. háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam.

26. Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt.

27. Fáradtam és gyötrõdtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sõt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem.

28. Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedõ gondját.

29. Ki gyönge, hogy én ne volnék gyönge? Ki botránkozik meg, hogy én ne égnék?

30. Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem.

31. Isten, Urunk Jézus Atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom.

32. Damaszkuszban Aretász király helytartója õriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjon,

33. s egy ablakból kosárban bocsátottak le a falon, így menekültem ki a kezébõl.





“O santo silêncio nos permite ouvir mais claramente a voz de Deus”. São Padre Pio de Pietrelcina