Encontrados 498 resultados para: zsidó emberek

  • Aki viszont prófétál, az emberek épülésére, buzdítására és vigasztalására beszél. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 3)

  • Így van ez veletek is: ha a nyelv adományával megáldva nem hallattok érthetõ szavakat, hogyan értsék meg az emberek, amit mondtok? Csak a levegõbe beszéltek! (Korintusiaknak írt I. levél 14, 9)

  • Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 2)

  • A becsületre ugyanis vigyázunk nemcsak Isten, hanem az emberek elõtt is. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 21)

  • Hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 19)

  • Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája. (Galatáknak írt levél 1, 10)

  • Hallhattátok már, hogy azelõtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. (Galatáknak írt levél 1, 13)

  • A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követõje voltam atyáim hagyományainak. (Galatáknak írt levél 1, 14)

  • Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sõt még Barnabást is belesodorták a kétszínûségbe. (Galatáknak írt levél 2, 13)

  • Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk elõtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek? (Galatáknak írt levél 2, 14)

  • Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nõ, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. (Galatáknak írt levél 3, 28)

  • amelyrõl korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. (Efezusiaknak írt levél 3, 5)


“É doce o viver e o penar para trazer benefícios aos irmãos e para tantas almas que, vertiginosamente, desejam se justificar no mal, a despeito do Bem Supremo.” São Padre Pio de Pietrelcina