Encontrados 38 resultados para: világot
Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához." (János evangéliuma 16, 28)
Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyõztem a világot." (János evangéliuma 16, 33)
Az õr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult, (Apostolok Cselekedetei 16, 29)
A világot s a benne találhatókat teremtõ Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen õ az ég és föld Ura. (Apostolok Cselekedetei 17, 24)
Az az ígéret ugyanis, hogy Ábrahám és utódai öröklik a világot, nem a törvénnyel, hanem a hitbeli megigazulással kapcsolatban hangzott el. (Rómaiaknak írt levél 4, 13)
Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. (Rómaiaknak írt levél 11, 12)
Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. (Galatáknak írt levél 6, 14)
Az eljövendõ világot, amelyrõl beszélünk, nem az angyalok uralma alá rendelte. (Zsidóknak írt levél 2, 5)
A hitbõl ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett. (Zsidóknak írt levél 11, 3)
Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, (Szent János I. levele 2, 15)
Mert mindenki, aki az Istentõl született, legyõzi a világot. És ez a gyõzelem - gyõzelem a világ fölött! - a mi hitünk. (Szent János I. levele 5, 4)
Ki gyõzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? (Szent János I. levele 5, 5)