Encontrados 246 resultados para: minket
Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, (Korintusiaknak írt I. levél 4, 12)
Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. (Korintusiaknak írt I. levél 6, 14)
De ha a nem hívõ fél elválik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nõvér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 15)
De legyen hála Istennek, mert õ gyõzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 57)
Õ megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet õ nyújt nekünk. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 4)
Õ mentett ki bennünket a súlyos életveszélybõl, és ezután is ki fog menteni. Belé vetjük minden reményünket, hogy ezentúl is mindig megment minket. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 10)
Remélem, hogy majd még egészen megértetek, amint részben már meg is értettetek minket, hogy Urunk Jézus napján mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 14)
Isten az, aki minket veletek együtt megerõsít és fölken Krisztusban. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 21)
Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 22)
Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindig gyõzelemre segít minket, és ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk. (Korintusiaknak írt II. levél 2, 14)
Mindenfelõl szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 8)
Tudjuk ugyanis, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt, és veletek együtt elébe állít. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 14)