Encontrados 85 resultados para: módon
Földies gyarlóságok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bûnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatára, a megszentelõdésre. (Rómaiaknak írt levél 6, 19)
mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? (Korintusiaknak írt I. levél 3, 3)
De minden illõ módon és rendben menjen végbe. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 40)
Mit használ nekem, hogy Efezusban - emberi módon szólva - vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor "együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk". (Korintusiaknak írt I. levél 15, 32)
Csak azzal dicsekedhetünk, amirõl lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetszõ módon, szentül és õszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 12)
most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetszõ módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 9)
Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk elõtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek? (Galatáknak írt levél 2, 14)
De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár érdekbõl, akár tiszta szándékkal, örülök és a jövõben is örülni fogok neki. (Filippieknek írt levél 1, 18)
Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tõlünk kapott hagyományhoz. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 3, 6)
Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, (Zsidóknak írt levél 1, 1)
Így tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk hazánkul, legyünk hálásak, s szolgáljunk az Istennek, neki tetszõ módon, tisztelettel és félelemmel. (Zsidóknak írt levél 12, 28)
Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetrõl, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül. (Zsidóknak írt levél 13, 2)