Encontrados 104 resultados para: járt

  • Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égbõl egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. (Apostolok Cselekedetei 9, 3)

  • Ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. (Apostolok Cselekedetei 9, 28)

  • Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S õ ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtõl megszállottat, mert vele volt az Isten. (Apostolok Cselekedetei 10, 38)

  • Amikor a hét nap már a vége felé járt, az ázsiai zsidók meglátták (Pált) a templomban, s felizgatták a tömeget. Kezet vetettek rá, és elkezdtek kiabálni: (Apostolok Cselekedetei 21, 27)

  • Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. (Rómaiaknak írt levél 10, 20)

  • Akinek azonban kétsége támad, és mégis eszik, ítéletet von magára, mert nem járt el jóhiszemûen. Ami nem meggyõzõdésbõl fakad, az mind bûn. (Rómaiaknak írt levél 14, 23)

  • Aki azt állítja, hogy benne marad, annak úgy kell járnia, ahogyan õ járt. (Szent János I. levele 2, 6)

  • Hamut szórtak a fejükre, zokogva és gyászolva siránkoztak: "Jaj, jaj, te nagy város! A te gazdagságodból gazdagodott meg mindenki, akinek hajója járt a tengeren. Egy óra elég volt, hogy elpusztulj!" (Jelenések könyve 18, 19)


Por que a tentação passada deixa na alma uma certa perturbação? perguntou um penitente a Padre Pio. Ele respondeu: “Você já presenciou um tremor de terra? Quando tudo estremece a sua volta, você também é sacudido; no entanto, não necessariamente fica enterrado nos destroços!” São Padre Pio de Pietrelcina