Encontrados 18 resultados para: igazi imádat

  • Az vált tehát halálomra, ami jó? Egyáltalán nem. Inkább a bûn, amely - hogy bûnként nyilvánuljon ki - azzal okozta halálomat, ami jó, így a bûn a parancs által mutatta meg igazi bûn jellegét. (Rómaiaknak írt levél 7, 13)

  • Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak õk dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. (Kolosszeieknek írt levél 4, 11)

  • Így biztos alapot gyûjthetnek a jövõre, és elnyerik az igazi életet. (Timóteusnak írt I. levél 6, 19)

  • mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. (Zsidóknak írt levél 8, 2)

  • Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétõl. (Szent Jakab levele 1, 27)

  • Másfelõl mégis új parancsról írok nektek. Ez benne és bennetek igaz, hiszen már oszladozik a sötétség és világít az igazi világosság. (Szent János I. levele 2, 8)


“Proponha-se a exercitar-se nas virtudes”. São Padre Pio de Pietrelcina