Encontrados 41 resultados para: bajt

  • sõt, továbbra is úgy akarunk tenni, amint megfogadtuk: tehát tömjénáldozatot mutatunk be az ég királynõjének, és kiöntjük tiszteletére az italáldozatot, úgy, ahogy szoktuk, mi és atyáink, továbbá királyaink és fõembereink, Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Akkor ugyanis jóllakásig ehettünk; jó dolgunk volt és nem kellett bajt látnunk. (Jeremiás könyve 44, 17)

  • Tevéi zsákmánnyá lesznek, számtalan juha prédává." Szélnek szórom majd õket, szerteszét a nyírott halántékúakat. Minden oldalról bajt hozok rájuk - mondja az Úr. (Jeremiás könyve 49, 32)

  • Az Úr szemmel tartotta és ránk hozta a bajt. Igazságos az Úr, a mi Istenünk, minden tettében, amelyet véghezvitt, mert nem hallgattunk a szavára. (Dániel könyve 9, 14)

  • Jézus ráparancsolt: "Elhallgass és menj ki belõle!" Erre a tisztátalan lélek a földre sújtotta, kiment belõle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. (Lukács evangéliuma 4, 35)

  • Már jó ideje nem ettek. Pál ekkor elõállt, s megszólalt: "Emberek, rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Krétáról. Elkerülhettük volna ezt a bajt és kárt. (Apostolok Cselekedetei 27, 21)


“A natureza humana também quer a sua parte. Até Maria, Mãe de Jesus, que sabia que por meio de Sua morte a humanidade seria redimida, chorou e sofreu – e como sofreu!” São Padre Pio de Pietrelcina