Encontrados 194 resultados para: azoknak

  • Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk." (János evangéliuma 4, 24)

  • Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. (János evangéliuma 17, 2)

  • Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket - bár távol vannak - meghívott a mi Urunk, Istenünk." (Apostolok Cselekedetei 2, 39)

  • Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki." (Apostolok Cselekedetei 5, 32)

  • Akik hallgatták, mind csodálkoztak, mondván: "Hát nem ez tört vesztükre Jeruzsálemben azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött, hogy bilincsbe verve a fõpapok elé hurcolja õket?" (Apostolok Cselekedetei 9, 21)

  • s õ több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép elõtt. (Apostolok Cselekedetei 13, 31)

  • Tehát nem csupán a körülmetélteknek, hanem azoknak is, akik a még körülmetéletlen atyánk, Ábrahám hitének nyomán járnak. (Rómaiaknak írt levél 4, 12)

  • Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen õ saját elhatározásából választotta ki õket. (Rómaiaknak írt levél 8, 28)

  • A keresztrõl szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. (Korintusiaknak írt I. levél 1, 18)

  • Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik õt szeretik. (Korintusiaknak írt I. levél 2, 9)

  • Mert ha szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál, ha vigasztalásban van részünk, abból is ti nyertek bátorítást azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 6)

  • Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre. Ki képes erre? (Korintusiaknak írt II. levél 2, 16)


“Nossa Senhora recebeu pela inefável bondade de Jesus a força de suportar até o fim as provações do seu amor. Que você também possa encontrar a força de perseverar com o Senhor até o Calvário!” São Padre Pio de Pietrelcina