Encontrados 212 resultados para: Sámuel második könyve

  • Ezt olvassuk bennük: "A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók elõtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt." (a) Mardokeus így szólt: "Mindent Isten vitt végbe. (b) Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül: (c) sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bõsége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett. (d) A két sárkány én vagyok meg Ámán. (e) A nemzetek azok, akik összegyûltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. (f) Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektõl a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem mûvelt soha. (g) Valójában õ rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. (h) S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az õ terve szerint a meghatározott órában, idõben és napon. (i) Isten akkor megemlékezett népérõl, s igazságot szolgáltatott örökségének. (k) Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe elõtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben." (l) Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségbõl való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia. (Eszter könyve 10, 3)

  • Mózes és Áron a papok közül, és Sámuel azok közül, akik megvallották nevét: õk az Úrhoz kiáltottak és meghallgatta õket. (Zsoltárok könyve 99, 6)

  • Törzse induljon pusztulásnak, a második nemzedékben szûnjék meg a neve! (Zsoltárok könyve 109, 13)

  • Kivonult hát egy második támadásra. Istentelenekbõl álló hatalmas sereg kísérte, hogy segítsen neki Izrael fiain bosszút állni. (Makkabeusok I. könyve 3, 15)

  • A 153. esztendõ második hónapjában Alkimusz elrendelte, hogy rombolják le a belsõ templomudvar falait. Megsemmisítette a próféták mûveit, hozzáfogott a romboláshoz. (Makkabeusok I. könyve 9, 54)

  • A 171. esztendõ második hónapjának huszonharmadik napján megtartották bevonulásukat, ujjongással pálmaágakat lengetve, citera, cintányér, hárfa, hálaadó és dicsõítõ énekek kíséretében. Mert gonosz ellenség pusztult ki Izraelbõl. (Makkabeusok I. könyve 13, 51)

  • Ebben az idõben készítette elõ Antiochusz Egyiptom elleni második hadjáratát. (Makkabeusok II. könyve 5, 1)

  • Sámuel az Úrnak kedvelt prófétája, õ alapította meg a királyságot, és fejedelmeket kent föl a nép fölé. (Sirák fia könyve 46, 13)

  • Neked meg ez szolgáljon jelül: Ebben az esztendõben azt eszitek, ami magától terem, a második esztendõben, ami a parlagon sarjad, de a harmadik esztendõben vethettek, arathattok, szõlõt ültethettek és ehetitek gyümölcsét. (Izajás könyve 37, 30)

  • Ezt mondta nekem az Úr: Még ha Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem szívlelném ezt a népet. Ûzd el õket színem elõl, el velük! (Jeremiás könyve 15, 1)

  • A Gedalja meggyilkolása utáni második napon, amikor még senki sem tudott a dologról, (Jeremiás könyve 41, 4)

  • Felette oszlopfõ állt; ennek magassága 5 könyöknyi volt. Az oszlopfõt bronzból való fonadék és gránátalmák vették körül. Ugyanilyen volt a második oszlop is. (Jeremiás könyve 52, 22)


“É preciso amar, amar e nada mais”. São Padre Pio de Pietrelcina