Mosaico decorativo

Encontrados 2935 resultados para: Oro

  • Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentõl kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 1)

  • Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkõztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így ami halandó, azt elnyelje az élet. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 4)

  • Ehelyett mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: Nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban; (Korintusiaknak írt II. levél 6, 4)

  • Nagyon bízom bennetek és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 4)

  • Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogy aggódtok s buzgólkodtok értem, mindez fokozta örömömet. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 7)

  • Ezért vigasztalódtunk meg. S vigaszul még Titusz öröme is megörvendeztetett bennünket, hogy lelkét mindnyájan földerítettétek. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 13)

  • A nehézségek és a súlyos megpróbáltatások ellenére túláradó örömükbõl és nyomasztó szegénységükbõl bõséges adakozás fakadt. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 2)

  • Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti engedelmességetek tökéletessé válik. (Korintusiaknak írt II. levél 10, 6)

  • Krisztus szolgái? Balgaság mondani, de mondom: én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 23)

  • Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 26)

  • Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 10)

  • Én örömest hozok áldozatot, sõt magamat is teljesen feláldozom lelketekért. Ha én ennyi szeretettel vagyok irántatok, a körötökben kevesebb szeretetre találjak? (Korintusiaknak írt II. levél 12, 15)


"Nas tentações, combata com coragem! Nas quedas, humilhe-se mas não desanime!" São Padre Pio de Pietrelcina