Encontrados 746 resultados para: Jézus Visszatérése
Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 1)
Kegyelem és békesség nektek Istentõl, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! (Korintusiaknak írt II. levél 1, 2)
Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és a minden vigasztalás Istene! (Korintusiaknak írt II. levél 1, 3)
Remélem, hogy majd még egészen megértetek, amint részben már meg is értettetek minket, hogy Urunk Jézus napján mi vagyunk a ti büszkeségetek, s ti a mienk. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 14)
Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi - én, Szilvánusz és Timóteus - köztetek hirdettünk, nem volt Igen is meg Nem is, hanem az Igen valósult meg benne. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 19)
Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 5)
Isten ugyanis, aki azt mondta: "A sötétségbõl támadjon világosság", a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsõségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 6)
Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 10)
Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 11)
Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 9)
Isten, Urunk Jézus Atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 31)
Vizsgáljátok meg magatokat, hogy a hitben éltek-e. Tegyétek csak próbára magatokat. Felismeritek-e, hogy bennetek él Jézus Krisztus? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát. (Korintusiaknak írt II. levél 13, 5)