Encontrados 460 resultados para: Dor

  • A vándorló zsidó ördögûzõk közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektõl megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: "Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet." (Apostolok Cselekedetei 19, 13)

  • Végül a tömegbõl elõcitálták Sándort, akit a zsidók elõretuszkoltak. Sándor intett a kezével, hogy meg akarja magyarázni a népnek a dolgot. (Apostolok Cselekedetei 19, 33)

  • Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. (Apostolok Cselekedetei 27, 15)

  • Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény elõtt hódoltak, mint a Teremtõ elõtt, aki mindörökké áldott. Amen. (Rómaiaknak írt levél 1, 25)

  • S dicsõség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsõsorban a zsidóra, azután a pogányra. (Rómaiaknak írt levél 2, 10)

  • Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen. (Rómaiaknak írt levél 9, 5)

  • Minden belõle, általa és érte van. Dicsõség neki mindörökké! Amen. (Rómaiaknak írt levél 11, 36)

  • Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy idõre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 5)

  • Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 6)

  • Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid idõre is, szomorúvá tett titeket, (Korintusiaknak írt II. levél 7, 8)

  • Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 26)

  • Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sõt még Barnabást is belesodorták a kétszínûségbe. (Galatáknak írt levél 2, 13)


O sábio elogia a mulher forte dizendo: os seu dedos manejaram o fuso. A roca é o alvo dos seus desejos. Fie, portanto, cada dia um pouco. Puxe fio a fio até a execução e, infalivelmente, você chegará ao fim. Mas não tenha pressa, pois senão você poderá misturar o fio com os nós e embaraçar tudo.” São Padre Pio de Pietrelcina