Encontrados 705 resultados para: Dávid

  • A szomszédasszonyok nevet is adtak neki. "Noéminak fia született" - mondták -, és elnevezték Obednek. Õ lett az atyja Dávid atyjának, Izájnak. (Rut könyve 4, 17)

  • Dávid megérkezett Saulhoz és a szolgálatába szegõdött. Saul megkedvelte, úgyhogy Dávid a fegyverhordozója lett. (Sámuel I. könyve 16, 21)

  • Így Saul azt üzente Izájnak: "Hadd maradjon Dávid szolgálatomban, mert megnyerte tetszésemet." (Sámuel I. könyve 16, 22)

  • S ahányszor csak rátört Saulra az Isten lelke, Dávid fogta a hárfát és játszott. Ilyenkor Saul megnyugodott, jobban lett, és a gonosz lélek odébbállt. (Sámuel I. könyve 16, 23)

  • Dávid egy Júdába, Betlehembe való, Izáj nevû efratitának volt a fia, akinek nyolc fia volt. Saul idejében ez az ember már öreg volt, sok év nyomta a vállát. (Sámuel I. könyve 17, 12)

  • Dávid volt a legfiatalabb. A három legidõsebb kivonult Saullal. (Sámuel I. könyve 17, 14)

  • [Dávid meg kilépett Saul szolgálatából és elment haza, hogy õrizze az apja nyáját Betlehemben. (Sámuel I. könyve 17, 15)

  • Dávid kora reggel fölkelt és a pásztorra bízta a nyájat. Aztán útra kelt és elment, amint Izáj meghagyta neki. Amikor a táborba ért, a sereg épp kivonulóban volt, hogy csatasorba álljon és nagy csatakiáltást hallatott. (Sámuel I. könyve 17, 20)

  • Dávid a málhásokra bízta a holmiját, odafutott a csatasorba és megérdeklõdte bátyjaitól, hogy vannak. (Sámuel I. könyve 17, 22)

  • Míg beszélt velük, a harcos, [a Gátból való Gólját nevû filiszteus] elõlépett a filiszteusok soraiból és ugyanúgy beszélt. Dávid is hallotta. (Sámuel I. könyve 17, 23)

  • Erre Dávid megkérdezte a közelében álló emberektõl: "Mi lesz a jutalma annak, aki legyõzi ezt a filiszteust, és lemossa Izraelrõl a gyalázatot? Hát ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy ki merészeli hívni az élõ Isten csatasorait párviadalra?" (Sámuel I. könyve 17, 26)

  • De hát mit tettem? - válaszolta Dávid. Ezt csak meg lehet kérdezni!" (Sámuel I. könyve 17, 29)


“Há alegrias tão sublimes e dores tão profundas que não se consegue exprimir com palavras. O silêncio é o último recurso da alma, quando ela está inefavelmente feliz ou extremamente oprimida!” São Padre Pio de Pietrelcina