Encontrados 216 resultados para: örök szégyen

  • de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet elõtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak: (Rómaiaknak írt levél 16, 26)

  • A mostani pillanatnyi könnyû szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsõség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 17)

  • Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 18)

  • Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentõl kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 1)

  • Aki tehát test szerint vet, testébõl is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkébõl arat örök életet. (Galatáknak írt levél 6, 8)

  • Ez volt az õ örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított (Efezusiaknak írt levél 3, 11)

  • Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen. (Efezusiaknak írt levél 5, 12)

  • Örök kárhozattal fognak bûnhõdni: eltaszítva az Úr színe elõl és távol fönséges hatalmától, (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 1, 9)

  • De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus elõször is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövõben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre. (Timóteusnak írt I. levél 1, 16)

  • Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, s erre tetted le számos tanú elõtt az igaz hitvallást. (Timóteusnak írt I. levél 6, 12)

  • aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat; övé a dicsõség és az örök hatalom! Amen. (Timóteusnak írt I. levél 6, 16)

  • aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelmébõl, amelyet Krisztus Jézusban örök idõk óta nekünk ajándékozott, (Timóteusnak írt II. levél 1, 9)


“Ouço interiormente uma voz que constantemente me diz: Santifique-se e santifique!” São Padre Pio de Pietrelcina