Encontrados 104 resultados para: átok-esküvel
Mivel azonban próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel is megerõsítve ígéretet tett: az õ ágyékának gyümölcsébõl ültet majd valakit trónjára, (Apostolok Cselekedetei 2, 30)
Másnap a zsidók összeszövetkeztek, s átok terhe alatt megfogadták, hogy sem nem esznek, sem nem isznak, míg meg nem ölik Pált. (Apostolok Cselekedetei 23, 12)
Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól, testvéreimért, a test szerint népembõl valókért, (Rómaiaknak írt levél 9, 3)
Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: "Átkozott mind, aki nem tartja meg hûségesen, ami a törvényben van." (Galatáknak írt levél 3, 10)
Ezért amikor Isten az ígéret örökösei elõtt nagyobb nyomatékkal akarta igazolni elhatározása szilárdságát, esküvel vállalt kezességet. (Zsidóknak írt levél 6, 17)
Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie! (Szent Jakab levele 3, 10)
Szemük tele van azzal, akivel házasságot törnek, és éhes a bûnre. Csábítgatják az állhatatlan lelkeket, szívük hozzá van szokva a kapzsisághoz: az átok gyermekei! (Szent Péter II. levele 2, 14)
Átok többé nem lesz benne. Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. (Jelenések könyve 22, 3)