Encontrados 17607 resultados para: ár
Szilvánusz által, akit hû testvérnek tartok, röviden írtam nektek, hogy buzdítsalak titeket és bizonyítsam, hogy ez az Isten kegyelme. Ebben tartsatok ki. (Szent Péter I. levele 5, 12)
Köszöntelek titeket, akik Babilonban, mint ti, kiválasztottak, fiammal, Márkkal együtt. (Szent Péter I. levele 5, 13)
Gyarapodjon bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében. (Szent Péter II. levele 1, 2)
a tudás a magatok fölötti uralmat, a magatok fölötti uralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, (Szent Péter II. levele 1, 6)
Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem marad Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó ismeretetek hatástalan és meddõ. (Szent Péter II. levele 1, 8)
Kötelességemnek tartom ugyanis, hogy amíg e sátorban élek, buzdítsalak és ösztönözzelek benneteket, (Szent Péter II. levele 1, 13)
Elõször is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésbõl. (Szent Péter II. levele 1, 20)
Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektõl sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. (Szent Péter II. levele 1, 21)
Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgõ szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el. (Szent Péter II. levele 2, 3)
Mert az Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította õket, hogy maradjanak õrizetben az ítéletre, (Szent Péter II. levele 2, 4)
vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a késõbbi korok bûnöseinek. (Szent Péter II. levele 2, 6)
Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élõket kiragadja a kísértésbõl, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig, (Szent Péter II. levele 2, 9)