Mosaico decorativo

Encontrados 17607 resultados para: ár

  • De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak. (Szent Péter I. levele 3, 16)

  • Jobb ugyanis, hogy ha az Isten úgy akarja, akkor inkább a jótetteitekért szenvedjetek, mintsem gonoszságaitokért. (Szent Péter I. levele 3, 17)

  • Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által. (Szent Péter I. levele 3, 20)

  • hogy ne emberi vágyaitokat követve, hanem az Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralevõ idejében. (Szent Péter I. levele 4, 2)

  • Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek. (Szent Péter I. levele 4, 10)

  • Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bûnösnek? (Szent Péter I. levele 4, 18)

  • Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek. (Szent Péter I. levele 4, 19)

  • Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsõségének is részese, kérem: (Szent Péter I. levele 5, 1)

  • Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. (Szent Péter I. levele 5, 3)

  • Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. (Szent Péter I. levele 5, 5)

  • Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. (Szent Péter I. levele 5, 8)

  • A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsõségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerõsíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. (Szent Péter I. levele 5, 10)


"Quanto mais se caminha na vida espiritual, mais se sente a paz que se apossa de nós." São Padre Pio de Pietrelcina