Encontrados 7 resultados para: álltatok

  • Odajöttetek tehát, és a hegy lábához álltatok. A hegy lángba borult, a láng felcsapott egészen az égig, az ég pedig elsötétedett a komor, dörgõ fellegektõl. (Második Törvénykönyv 4, 11)

  • Nem álltatok be a résbe, nem építettetek falat Izrael háza számára, hogy erõsen tartsa magát a harcban az Úr napján. (Ezekiel könyve 13, 5)

  • Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az õ munkájukba álltatok bele." (János evangéliuma 4, 38)

  • Vizsgáljátok meg magatokat, hogy a hitben éltek-e. Tegyétek csak próbára magatokat. Felismeritek-e, hogy bennetek él Jézus Krisztus? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát. (Korintusiaknak írt II. levél 13, 5)

  • Abban az idõben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekbõl s ígéreteibõl idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. (Efezusiaknak írt levél 2, 12)

  • Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket! (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 8)

  • A bûn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig. (Zsidóknak írt levél 12, 4)


“Todas as pessoas que escolhem a melhor parte (viver em Cristo) devem passar pelas dores de Cristo; algumas mais, algumas menos…” São Padre Pio de Pietrelcina