1. Amint kijöttek a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: "Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!"

2. Jézus így felelt: "Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kõ kövön, mindent lerombolnak."

3. Amikor az Olajfák-hegyén a templommal szemben leült, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték:

4. "Mondd, mikor fog ez bekövetkezni és mi lesz elõtte a jel?"

5. Jézus így válaszolt: "Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket!

6. Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek.

7. Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget.

8. Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek.

9. Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek elõttük rólam.

10. Elõbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek.

11. Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek.

12. Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák.

13. A nevemért mindenki gyûlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.

14. Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad - aki olvassa, értse meg! -, akkor aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe.

15. Aki a tetõn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról.

16. Aki a mezõn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét.

17. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!

18. Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be.

19. Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek.

20. Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élõlény sem. De a választottak kedvéért, akiket õ választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.

21. Akkor ha valaki azt mondja: Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van! - ne higgyétek.

22. Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat mûvelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék.

23. Vigyázzatok, mindent elõre megmondtam nektek.

24. Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot,

25. a csillagok lehullanak az égrõl, és a mindenséget összetartó erõk megrendülnek.

26. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhõkön, hatalommal és dicsõséggel.

27. Szétküldi angyalait, és összegyûjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétõl az ég határáig.

28. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

29. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban.

30. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.

31. Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.

32. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sõt még a Fiú sem, csak az Atya.

33. Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idõ.

34. Éppen úgy, mint az idegenbe készülõ ember, aki otthagyja házát és szolgáira bízza vezetését, mindegyiknek kijelöli a maga feladatát, a kapusnak is megparancsolja, hogy virrasszon.

35. Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel.

36. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik!

37. Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!"





“O sábio elogia a mulher forte dizendo: os seu dedos manejaram o fuso. A roca é o alvo dos seus desejos. Fie, portanto, cada dia um pouco. Puxe fio a fio até a execução e, infalivelmente, você chegará ao fim. Mas não tenha pressa, pois senão você poderá misturar o fio com os nós e embaraçar tudo.” São Padre Pio de Pietrelcina