1. Krisztus szelídségére és irgalmasságára kérlek titeket én, Pál, aki közöttetek, szemtõl szembe szerény vagyok, de távollétemben szigorú;

2. arra kérlek titeket, hogy ottlétemkor ne kelljen majd erélyesen föllépnem azzal a határozottsággal, amellyel, azt hiszem, fölléphetek olyanokkal szemben, akik azt tartják rólunk, hogy a test szerint élünk.

3. Igaz ugyan, hogy testben élünk, de harcunkat nem a test szerint vívjuk,

4. mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetûek, amelyek várakat is lerombolnak. Így megcáfoljuk az ellenérveket és

5. mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul, minden értelmet hatalmunkba ejtünk, s Krisztus iránt hódolatra kényszerítünk.

6. Készen állunk arra is, hogy minden engedetlenséget megtoroljunk, mihelyt a ti engedelmességetek tökéletessé válik.

7. Nézzétek azt, ami kézenfekvõ: ha valaki azzal kérkedik, hogy Krisztusé, ne felejtse el, ahogy õ, úgy mi is Krisztusé vagyunk.

8. S ha valamivel többet dicsekedném hatalmunkkal, amelyet az Úr épülésetekre adott, nem romlásotokra, nem maradnék szégyenben.

9. De nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy leveleimmel ijesztgetlek benneteket.

10. Ugyanis azt mondják, hogy levelei súlyosak és kemények, de fellépése erõtlen, beszéde meg gyatra.

11. Az ilyen gondolja meg, hogy amilyenek a távolból leveleinkben vagyunk, olyanok vagyunk a tetteinkben is, amikor jelen vagyunk.

12. Mi ugyan nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik ajánlgatják magukat. Balgaságukban saját magukat teszik meg mértéknek, és önmagukból veszik az összehasonlítást.

13. Mi ellenben nem dicsekszünk a mértéken túl, hanem csak hatáskörünk mértéke szerint, ahogy az Isten szabta ki nekünk, s ahogy hozzátok is eljutottunk.

14. Tehát nekünk nem kell átlépnünk hatáskörünket, mintha másként nem jutnánk el hozzátok, hiszen Krisztus evangéliumával csakugyan eljutottunk hozzátok.

15. Nem dicsekszünk hát mértéken túl a mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek gyarapodásával, ahogy az hatáskörünket megilleti, mind nagyobb megbecsülésben lesz köztetek részünk.

16. Akkor határaitokon túl is hirdethetjük az evangéliumot anélkül, hogy idegen területen mások munkájával dicsekednénk.

17. De "aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék."

18. Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.



Livros sugeridos


“A pessoa que nunca medita é como alguém que nunca se olha no espelho e, assim, não se cuida e sai desarrumada. A pessoa que medita e dirige seus pensamentos a Deus, que é o espelho de sua alma, procura conhecer seus defeitos, tenta corrigi-los, modera seus impulsos e põe em ordem sua consciência.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.