1. A sorsvetés Manasszéra esett, mivel õ volt József elsõszülötte. Manassze elsõszülöttének és Gileád apjának, Machirnak Gileád földje és Básán jutott osztályrészül, mint vitéz harcost ez illette meg.

2. Manassze többi fiai is kaptak részt, nemzetségeik jelentõségétõl függõen: Abiezer fiai, Helek fiai, Aszriel fiai, Sechem fiai, Hefer fiai, Semida fiai; ezek voltak József fia, Manassze férfi leszármazottainak nemzetségei.

3. Celofchadnak, Hefer fiának, aki Manassze fia; Machir fiának, Gileádnak volt a fia, nem voltak fiai, csak lányai, név szerint Machla, Noa, Hogla, Milka és Tirca.

4. Eleazár pap és Józsue, Nun fia és az elöljárók elé járultak és így szóltak: "Mózes megparancsolta, hogy testvéreink közt nekünk is adjatok örökrészt." Tehát az Úr parancsa szerint nekik is adtak örökrészt atyjuk testvérei közt.

5. Így Manasszéra 10 rész esett, azonkívül Gileád és Básán a Jordánon túl.

6. Mert Manasszénak a lányai is kaptak örökrészt a fiai között. Gileád földjét Manassze többi fia kapta.

7. Manassze határa Áser mellett Michmetat felé húzódott. Szichemmel szemközt onnan jobbra a Tappuach forrásánál fekvõ Jasib felé;

8. Tappuach vidéke Manasszéé volt, de Manassze határán maga Tappuach Efraim fiaié;

9. a határ most a Kána patakhoz kanyarodott [a pataktól délre terültek el Efraim fiainak a városai, továbbá azok, amelyeket Efraim Manassze városai közt birtokolt, Manassze földje pedig a pataktól északra terült el], végül a tengernél ért véget.

10. Efraim délen volt, Manassze pedig északon, s a tenger volt a határ. Északon érintkeztek Áserral, délen pedig Isszachárral.

11. Manasszéé lett - Isszachárral és Áserral közösen - Bet-Sean és a hozzá tartozó helységek, Jibleam és a hozzá tartozó helységek, Tanach és Megiddó lakói és a hozzá tartozó helységek, és egy harmadrész Nefetbõl.

12. Mivel Manassze fiai nem tudták ezeket a városokat elfoglalni, a kánaániaknak sikerült továbbra is ezen a földön maradniuk.

13. Amikor azonban Izrael fiai megerõsödtek, robotra kényszerítették a kánaániakat, de nem ûzték ki õket.

14. József házanépe Józsuéhoz fordult és így szólt: "Miért juttattál nekem csupán egyetlen részt örökségül, egyetlen sorsvetéssel, mikor olyan népes törzs vagyok, annyira megáldott az Úr?"

15. Józsue azt válaszolta: "Mivel népes törzs vagy, húzódj fel az erdõs vidékre és irtsd ki magadnak az erdõt a periziták és a refaiták földjén, ha Efraim hegye túl szûk neked."

16. József fiai így feleltek: "A hegy nem elég nekünk, azonkívül a síkságon lakó kánaániaknak vasszekereik vannak, s így a Bet-Seanban és a hozzá tartozó helységekben, valamint a Jiszreel síkságán élõknek is."

17. Józsue erre azt mondta József házanépének, Efraimnak és Manasszénak: "Népes nép vagy, s erõd nagy, nem lesz csupán egy örökrészed;

18. hegységet is kapsz részül, igaz, erdõk borítják, de majd kiirtod s tieid lesznek határai, ha vasszekereik is vannak és erõsek, mégis ki tudod majd ûzni a kánaánitákat."



Livros sugeridos


“Deus sempre nos dá o que é melhor para nós.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.