1. Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Az Úr ezért Midián kezébe adta õket, hét esztendõre.

2. Midián keze súlyosan nehezedett Izraelre. Midián miatt Izrael fiai a hegyek közé, barlangokba és erõdökbe húzódtak.

3. Valahányszor Izrael vetett, Midián, Amalek és kelet fiai felvonultak, Izrael ellen vonultak fel.

4. Az õ földjén ütöttek tábort, és elpusztították a föld termését egészen Gáza környékéig. Nem hagytak Izraelben semmi élelmet, sem juhot, sem marhát, sem szamarat.

5. Amikor megérkeztek nyájastul, sátrastul, annyian voltak, mint a sáskák. Sem maguknak, sem tevéiknek nem volt se szeri, se száma. Elözönlötték a vidéket és letarolták.

6. Így Izrael nagy nyomorba jutott Midián miatt és Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak.

7. Amikor Izrael fiai az Úrhoz könyörögtek Midián miatt,

8. akkor az Úr prófétát küldött Izrael fiaihoz. Így szólt hozzájuk: "Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Én vezettelek ide benneteket Egyiptomból, én hoztalak ki titeket a szolgaság házából.

9. Kiszabadítottalak benneteket az egyiptomiak kezébõl, akik szorongattak titeket. Elûztem õket elõletek, és nektek adtam földjüket.

10. Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra."

11. Akkor megjelent az Úr angyala, és leült a terebintfa alá, amely Ofrában az Abiezer családjából való Joásé volt. Fia, Gedeon gabonát csépelt a szérûn, hogy megmentse Midiántól.

12. Megjelent neki az Úr angyala, és így szólt hozzá: "Az Úr veled, hõs vitéz!"

13. "Engedj meg, Uram! - válaszolta Gedeon. - Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekrõl atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból? S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak..."

14. Erre az Úr feléje fordult, és azt mondta neki: "Menj, s ennek a te erõdnek a birtokában szabadítsd ki Izraelt Midián kezébõl. Vagy nem én küldtelek?"

15. Gedeon így válaszolt: "Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában."

16. Az Úr így válaszolt neki: "Az Úr veled lesz és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlen egy ember volna."

17. "Ha tetszésre találtam szemedben - mondta Gedeon -, adj nekem jelet, hogy valóban te beszélsz velem.

18. Ne távozz el innen, amíg vissza nem térek hozzád. Elhozom ajándékomat és leteszem eléd." "Itt maradok, amíg vissza nem térsz" - felelte az Úr.

19. Gedeon tehát elment, megfõzött egy kecskét és egy efa lisztbõl kovásztalan kenyeret készített. A húst kosárba, a levest fazékba tette, majd odavitte neki a terebintfa alá.

20. Amint közeledett, az Úr angyala így szólt hozzá: "Vedd a húst és a kovásztalan kenyeret, tedd erre a sziklára, és öntsd ide a levest is." Gedeon így is tett.

21. Ekkor az Úr angyala kinyújtotta a botját, amit kezében tartott, és megérintette a húst és a kovásztalan kenyeret. Tûz csapott ki a sziklából, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyeret. Ezután az Úr angyala eltûnt szeme elõl.

22. Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt, így szólt: "Jaj nekem, Uram, Istenem! Vajon miért láttam szemtõl szemben az Úr angyalát?"

23. Az Úr így válaszolt neki: "Béke veled! Ne félj, nem halsz meg."

24. Gedeon erre oltárt emelt ott az Úrnak, és ezt a nevet adta neki: az Úr béke. Ez az oltár ma is ott van az abiezrita Ofrában.

25. Történt, hogy az Úr angyala így szólt hozzá ezen az éjszakán: "Vedd atyád hizlalt bikaborját, rombold le Baal oltárát, amely atyád tulajdona, és vágd ki a szent berket is körülötte.

26. Aztán építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerõsített helynek a tetején, jó helyen. Majd fogd a hizlalt borjút és áldozd föl égõáldozatul a szent berek fáján, amelyet kivágtál."

27. Gedeon maga mellé vett szolgái közül tízet, és úgy tett, amint az Úr mondta neki. Mivel azonban nagyon félt családjától és a város lakóitól, nem merte nappal véghezvinni, hanem éjszaka tette meg.

28. Másnap reggel a városbeliek fölkeltek, s lám, Baal oltára lerombolva, a mellette levõ szent berek kivágva, a kövér borjú pedig égõáldozatul feláldozva az új oltáron.

29. Így szóltak egymáshoz: "Ki tette ezt?" Keresték és tudakozódtak utána, és azt mondták: "Joás fia, Gedeon volt, õ tette."

30. A város lakói ekkor így szóltak Joáshoz: "Add ki fiadat, meg kell halnia, mert szétrombolta Baál oltárát, a mellette lévõ szent berket meg kivágta."

31. Joás így válaszolt azoknak, akik ott voltak: "Ti akartok harcolni Baal érdekében? Ti akartok segítségére sietni? [Aki harcol érte, az haljon meg reggelig.] Ha isten, védje meg saját magát, hiszen Gedeon lerombolta oltárát."

32. Ezen a napon Gedeont elnevezték Jerubbaalnak. Azt mondták: Harcoljon ellene Baal, mivelhogy lerombolta oltárát.

33. Midián, Amalek és kelet fiai mind összegyûltek. Átkeltek a Jordánon, és Jiszreel síkságán ütöttek tábort.

34. Az Úr lelke rászállt Gedeonra, így megfújta a harsonát, és Abiezer mögéje sereglett.

35. Hírvivõt küldött egész Manasszéba, s azok is mögéje gyûltek. Elküldte a hírvivõket Áserba, Zebulunba és Naftaliba, s ezek szintén csatlakoztak hozzá.

36. Gedeon így szólt Istenhez: "Ha valóban az én kezem által akarod megszabadítani Izraelt, amint mondtad,

37. nézd, gyapjút terítek ki a szérûre. Ha csak a gyapjú lesz harmatos, a föld azonban száraz marad, ebbõl megtudom, hogy te szabadítod meg Izraelt a kezem által, amint mondtad."

38. Így is történt. Gedeon másnap kora reggel fölkelt, kicsavarta a gyapjút. Amikor a harmatot kinyomta a gyapjúból, tele lett vele egy csésze.

39. Gedeon újra szólt Istenhez: "Ne lobbanjon föl haragod ellenem, ha még egyszer szólok. Engedd meg, hogy még egy próbát tegyek a gyapjúval: csak a gyapjú maradjon száraz, s legyen harmatos körös-körül a föld."

40. S akkor éjszaka így tett Isten. Csak a gyapjú maradt száraz, a föld azonban harmatos lett körülötte.



Livros sugeridos


“Que Nossa Mãe do Céu tenha piedade de nós e com um olhar maternal levante-nos, purifique-nos e eleve-nos a Deus.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.