1. recordatus autem Deus Nœ cunctarumque animantium et omnium jumentorum quæ erant cum eo in arca adduxit spiritum super terram et inminutæ sunt aquæ
2. et clausi sunt fontes abyssi et cataractæ cæli et prohibitæ sunt pluviæ de cælo
3. reversæque aquæ de terra euntes et redeuntes et cœperunt minui post centum quinquaginta dies
4. requievitque arca mense septimo vicesima septima die mensis super montes Armeniæ
5. at vero aquæ ibant et decrescebant usque ad decimum mensem decimo enim mense prima die mensis apparuerunt cacumina montium
6. cumque transissent quadraginta dies aperiens Nœ fenestram arcæ quam fecerat dimisit corvum
7. qui egrediebatur et revertebatur donec siccarentur aquæ super terram
8. emisit quoque columbam post eum ut videret si jam cessassent aquæ super faciem terræ
9. quæ cum non invenisset ubi requiesceret pes ejus reversa est ad eum in arcam aquæ enim erant super universam terram extenditque manum et adprehensam intulit in arcam
10. expectatis autem ultra septem diebus aliis rursum dimisit columbam ex arca
11. at illa venit ad eum ad vesperam portans ramum olivæ virentibus foliis in ore suo intellexit ergo Nœ quod cessassent aquæ super terram
12. expectavitque nihilominus septem alios dies et emisit columbam quæ non est reversa ultra ad eum
13. igitur sescentesimo primo anno primo mense prima die mensis inminutæ sunt aquæ super terram et aperiens Nœ tectum arcæ aspexit viditque quod exsiccata esset superficies terræ
14. mense secundo septima et vicesima die mensis arefacta est terra
15. locutus est autem Deus ad Nœ dicens
16. egredere de arca tu et uxor tua filii tui et uxores filiorum tuorum tecum
17. cuncta animantia quæ sunt apud te ex omni carne tam in volatilibus quam in bestiis et in universis reptilibus quæ reptant super terram educ tecum et ingredimini super terram crescite et multiplicamini super eam
18. egressus est ergo Nœ et filii ejus uxor illius et uxores filiorum ejus cum eo
19. sed et omnia animantia jumenta et reptilia quæ repunt super terram secundum genus suum arcam egressa sunt
20. ædificavit autem Nœ altare Domino et tollens de cunctis pecoribus et volucribus mundis obtulit holocausta super altare
21. odoratusque est Dominus odorem suavitatis et ait ad eum nequaquam ultra maledicam terræ propter homines sensus enim et cogitatio humani cordis in malum prona sunt ab adulescentia sua non igitur ultra percutiam omnem animantem sicut feci
22. cunctis diebus terræ sementis et messis frigus et æstus æstas et hiemps nox et dies non requiescent
Lábjegyzetek:
8:1-3 - Isten emlékszik Noéra, és elkezdi apadni az özönvizet. Ez Isten hűségét tükrözi ígéreteinek betartásában és irgalmasságát a teremtés helyreállításában, még súlyos ítélet után is (lásd még Zsoltárok 136:23 és Ésaiás 54:9).
8:4-5 - A bárka az Ararát hegyein nyugszik, jelezve az új, özönvíz utáni korszak kezdetét. Az Ararát hegyei a helyreállítási pontot és Isten gondviselését jelképezik, emlékeztetve minket arra, hogy Neki mindig van egy terve az üdvösségre (lásd még Zsolt 104:6-9).
8:6-12 - Noé kiküld egy galambot, hogy lássa, apadt-e a víz. Az olajággal való visszatérés a reményt, a békét és a megújulást szimbolizálja, és a szövetség és a jólét szimbólumává válik (lásd még Zakariás 9:11 és Róma 8:19-21).
8:13-17 - Noé és családja elhagyja a bárkát, amikor a föld kiszáradt, ahogy Isten megparancsolta. Ez egy új kezdetet jelképez az emberiség számára, amely hasonló egy új teremtéshez, amelyet Isten engedelmessége és áldása jellemez (lásd még 2 Korinthus 5:17).
8:20-22 - Noé oltárt épít, és áldozatot mutat be Istennek, aki elégedett az illattal. Isten megígéri, hogy soha többé nem pusztítja el a földet özönvízzel, ezzel kimutatva irgalmát és elkötelezettségét az emberiség iránt, még akkor is, ha elismeri a bűn tartósságát (lásd még Róma 12:1 és Ésaiás 54:9).
Kapcsolódó versek Liber Genesis, 8:
A Genezis 8. fejezete az özönvíz végét és az új kezdetet meséli el. Hogyan újítja meg Isten teremtését? Ez a reményteljes szöveg a vizek visszavonulását, a bárka partraszállását és Noé távozását írja le A fejezet kiemeli Noé Istenre való emlékezését, a szél és a galamb szerepét, valamint az özönvíz utáni első istentiszteletet. Az 1 Mózes 8. fejezete a megújulás, az isteni hűség és a természet folyamatos körforgása témáit határozza meg. Nézzünk meg velünk öt bibliai részt, amelyek e döntő fejezet megváltó témáihoz kapcsolódnak.
1Péter 3:20: "akik régen nem engedelmeskedtek, amikor Isten türelmesen várt Noé idejében, miközben a bárkát építették. Csak néhány embert, nevezetesen nyolcat mentettek meg a vízen keresztül" - Péter a bárkában megmentettek számára hivatkozik, amint azt az 1Mózes 8. fejezete említi.
Ésaiás 54:9: "Számomra ez olyan, mint Noé napjaiban, amikor megesküdtem, hogy Noé vize soha többé nem borítja be a földet. Ugyanígy most esküszöm, hogy soha nem fogok rád haragudni, sem megdorgálni." - Ésaiás Isten özönvíz utáni ígéretét (1Mózes 8:21-22) használja az irgalmasság új ígéretének alapjaként.
2Péter 2:5: "ha nem kímélte az ókori világot, amikor az özönvizet egy gonosz világra hozta, hanem megőrizte Noét, az igazság prédikátorát és hét másikat;" - Péter megemlíti Noé és családja megőrzését az özönvíz idején, utalva az 1Móz 8 eseményeire.
Zsidók 11:7: "Noé hit által, amikor még nem látott dolgokra figyelmeztették, szent félelemtől megindítva bárkát épített, hogy megmentse családját. Hitével elítélte a világot, és örököse lett a hitből származó igazságnak." - A Zsidókhoz írt levél szerzője Noé és családja üdvösségét (1Móz 8) hitük eredményeként értelmezi.
Ezékiel 14:14: "Még ha ez a három ember – Noé, Dániel és Jób – benne lenne is, csak az ő igazságuk révén tudnák megmenteni magukat – mondja a Szuverén Úr." - Ezékiel Noét az igazságosság példájaként használja, utalva az özönvíz idején megmentésére az 1Móz 8-ban.
FAQ:
Mi történt, amikor az árvíz apadni kezdett?
A vizek 150 nap múlva apadni kezdtek, és a bárka megállt az Ararát hegyén. A vizek fokozatosan visszahúzódtak, mígnem kiszáradt a föld. (1Mózes 8:3-4)
Hogyan ellenőrizte Noé, hogy a vizek apadtak-e?
Noé kiküldött egy hollót és egy galambot, hogy lássák, leapadt-e a víz. A galamb egy olajfalevéllel tért vissza, jelezve, hogy a föld kezd kiszáradni. (1Mózes 8:6-11)
Mi volt az első dolga, amit Noé tett, amikor elhagyta a bárkát?
A bárkát elhagyva Noé oltárt épített és áldozatokat mutatott be Istennek, megköszönve neki a megváltást és a földi élet megújulását. (1Mózes 8:20)
Mit ígért Isten Noénak az özönvíz után?
Isten megígérte, hogy soha többé nem pusztítja el a földet özönvízzel, szövetséget köt Noéval és minden élőlénnyel, és e szövetség jeléül a szivárványt helyezi el. (1Mózes 8:21-22; 9:12-17)
Hogyan volt kedves Noé áldozata Istennek?
Noé áldozata kedves volt Istennek, mert az engedelmességet és a hálát szimbolizálta. Isten elfogadta az áldozatot, és megígérte, hogy fenntartja a föld természetes rendjét. (1Mózes 8:20-22)
