Fundar 65 Resultados para: zsidó

  • Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: - "Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezébõl, s abból, amire a zsidó nép számított." (Apostolok Cselekedetei 12, 11)

  • Bejárták Páfuszig az egész szigetet, s közben találkoztak egy Barjézus nevû zsidó varázslóval és hamis prófétával. (Apostolok Cselekedetei 13, 6)

  • Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból. (Apostolok Cselekedetei 14, 19)

  • Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevû tanítvánnyal, aki egy hívõ zsidó feleségnek és egy görög apának volt a fia. (Apostolok Cselekedetei 16, 1)

  • Bírák elé állítva így vádolták õket: "Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, (Apostolok Cselekedetei 16, 20)

  • Itt találkozott egy Aquila nevû, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó hagyja el Rómát. (Apostolok Cselekedetei 18, 2)

  • Közben egy alexandriai származású, Apolló nevû zsidó érkezett Efezusba. Ékesszóló és az Írásokban igen jártas ember volt. (Apostolok Cselekedetei 18, 24)

  • Ez így tartott két esztendeig, úgyhogy Ázsia minden lakója, zsidó és görög egyaránt hallotta az Úr szavát. (Apostolok Cselekedetei 19, 10)

  • A vándorló zsidó ördögûzõk közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektõl megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét, ezt mondva: "Kényszerítlek titeket Jézusra, akit Pál hirdet." (Apostolok Cselekedetei 19, 13)

  • Egy zsidó fõpapnak, Szkéuasznak hét fia is így tett. (Apostolok Cselekedetei 19, 14)

  • Errõl minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el õket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. (Apostolok Cselekedetei 19, 17)

  • De amikor észrevették, hogy zsidó, lármázni kezdtek, s vagy két óráig egy emberként ordították: "Nagy az efezusiak Artemisze!" (Apostolok Cselekedetei 19, 34)


“Se precisamos ter paciência para suportar os defeitos dos outros, quanto mais ainda precisamos para tolerar nossos próprios defeitos!” São Padre Pio de Pietrelcina