Found 1494 Results for: Gad

  • Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem. (Filippieknek írt levél 3, 12)

  • Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami elõttem van. (Filippieknek írt levél 3, 13)

  • Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene. (Filippieknek írt levél 4, 9)

  • kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. (Kolosszeieknek írt levél 1, 13)

  • Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. (Kolosszeieknek írt levél 3, 20)

  • Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak õk dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. (Kolosszeieknek írt levél 4, 11)

  • S ti az Úr és a mi követõink lettetek. A tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadtátok, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 6)

  • Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 9)

  • A felhõkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 4, 17)

  • azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsõségét megmutassa szentjeiben, és csodálatos hatalmát bennetek, hívõkben. Ti ugyanis tanúságtételünket hittel fogadtátok. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 1, 10)

  • Utasítsd el a képtelen, ostoba meséket, inkább gyakorold magad az istenfélelemben. (Timóteusnak írt I. levél 4, 7)

  • Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél. (Timóteusnak írt I. levél 4, 14)


“Se precisamos ter paciência para suportar os defeitos dos outros, quanto mais ainda precisamos para tolerar nossos próprios defeitos!” São Padre Pio de Pietrelcina