Encontrados 324 resultados para: pot

  • A tõle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne. (Szent János I. levele 2, 27)

  • Igen örültem, hogy gyermekeid közt olyanokat találtam, akik az Igazságban élnek az Atyától kapott parancs szerint. (Szent János II. levele 1, 4)

  • Erre elõjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki. (Jelenések könyve 6, 4)

  • Erre fakó lovat láttam, a Halál ült rajta, nyomában az alvilág. Hatalmat kapott a föld negyed része fölött, hogy karddal, éhínséggel, halállal és fenevadakkal pusztítsák az életet. (Jelenések könyve 6, 8)

  • Jött egy másik angyal, megállt az oltár elõtt, aranyfüstölõ volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa elõtt állt. (Jelenések könyve 8, 3)

  • A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a lovasokat: tûzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította õket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tûz, füst és kénkõ csapott ki. (Jelenések könyve 9, 17)

  • Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. (Jelenések könyve 12, 2)

  • Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják. (Jelenések könyve 12, 14)

  • Gõgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. (Jelenések könyve 13, 5)

  • Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és gyõzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre. (Jelenések könyve 13, 7)

  • Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra, meg hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra elõtt. (Jelenések könyve 13, 15)

  • A negyedik a Napra öntötte csészéjét. Hatalmat kapott, hogy az embereket tûzzel gyötörje. (Jelenések könyve 16, 8)


“Apóie-se, como faz Nossa Senhora, à cruz de Jesus e nunca lhe faltará conforto”. São Padre Pio de Pietrelcina