Encontrados 527 resultados para: jut
Hajónk napokon át lassan haladt, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidoszig. A szél miatt nem lehetett kikötni, ezért Szalmóne-foknál Kréta alá hajóztunk. (Apostolok Cselekedetei 27, 7)
Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstõl kezdett szétesni. (Apostolok Cselekedetei 27, 41)
A többieket úgy vitték ki deszkákon vagy hajóroncsokon. Így mindenki épségben kijutott a partra. (Apostolok Cselekedetei 27, 44)
Onnét a part mellett hajózva eljutottunk Régiumba. Mivel másnap déli szél fújt, a következõ nap Puteoliba futottunk be. (Apostolok Cselekedetei 28, 13)
Tudjátok hát meg, hogy Isten üdvössége a pogányoknak jut majd osztályrészül. Õk meghallgatják." (Apostolok Cselekedetei 28, 28)
és szüntelenül azért könyörgök, hogy egyszer Isten segítségével eljuthassak már hozzátok, (Rómaiaknak írt levél 1, 10)
hiszen nagyon szeretnélek látni benneteket, hogy megerõsödésetekre némi lelki ajándékot juttassak nektek, (Rómaiaknak írt levél 1, 11)
Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnézõ, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bûnbánatra akar vezetni? (Rómaiaknak írt levél 2, 4)
Vajon e boldogsághoz csak a körülmetélt juthat hozzá vagy a körülmetéletlen is? Ezt mondjuk ugyanis: Ábrahámnak a hite szolgált megigazulására. (Rómaiaknak írt levél 4, 9)
Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsõség részesei lehetünk. (Rómaiaknak írt levél 5, 2)
Mert ha egynek bûnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bõséges ajándékát kapják. (Rómaiaknak írt levél 5, 17)
A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvénybõl eredõ megigazulásra, nem jutott el a törvény tel jesítésére. (Rómaiaknak írt levél 9, 31)