Encontrados 283 resultados para: adta

  • Amikor Isten az ígéretet adta Ábrahámnak, saját magára esküdött, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett, (Zsidóknak írt levél 6, 13)

  • mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektõl Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élõ Istennek szolgáljunk. (Zsidóknak írt levél 9, 14)

  • mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. (Szent Péter II. levele 1, 14)

  • A szeretetet arról ismerjük fel, hogy õ életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. (Szent János I. levele 3, 16)

  • Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, (Jelenések könyve 1, 1)

  • Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak." (Jelenések könyve 10, 7)

  • A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába mint a medvéé, szája pedig az oroszlán szája. A sárkány neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt. (Jelenések könyve 13, 2)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.” São Padre Pio de Pietrelcina