Encontrados 131 resultados para: Uza
A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszõztették õket. (Apostolok Cselekedetei 16, 22)
Arra kérték, hogy huzamosabb ideig maradjon, de nem állt rá. (Apostolok Cselekedetei 18, 20)
Búcsúzáskor azonban megígérte: "Ha Isten is akarja, majd újra eljövök." Ezzel elhajózott Efezusból, (Apostolok Cselekedetei 18, 21)
Amikor már jóllaktunk, úgy könnyítettek a hajón, hogy a búzát a tengerbe vetették. (Apostolok Cselekedetei 27, 38)
Szirakuzába érve három napig ott vesztegeltünk. (Apostolok Cselekedetei 28, 12)
Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. (Rómaiaknak írt levél 11, 16)
Kérlek azonban titeket, testvérek, tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek õket. (Rómaiaknak írt levél 16, 17)
Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlõdik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 37)
Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, (Filippieknek írt levél 2, 14)
Úgy hallottam, mintha a négy élõlény közt szózat hallatszott volna: "Egy mérõ búza egy dénár, három mérõ árpa egy dénár. De az olajat és a bort ne bántsd!" (Jelenések könyve 6, 6)
a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat s a rabszolgák testét és lelkét. (Jelenések könyve 18, 13)