Encontrados 2316 resultados para: Sem
s ahogy kivonultak, így beszélgettek egymás közt: "Ez az ember semmi olyat nem tett, ami miatt halált vagy börtönt érdemelne." (Apostolok Cselekedetei 26, 31)
Több napon át sem a napot, sem a csillagokat nem lehetett látni. A vihar csak dühöngött, végül már minden reményünk odavolt, hogy megmenekülhetünk. (Apostolok Cselekedetei 27, 20)
Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: "Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. (Apostolok Cselekedetei 27, 33)
Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg." (Apostolok Cselekedetei 27, 34)
Õ azonban lerázta az állatot a tûzbe, és semmi baja nem történt. (Apostolok Cselekedetei 28, 5)
Várták, hogy felpuffad vagy hirtelen összeesik és meghal. Jó ideig vártak, de mert semmi baja sem esett, megváltoztatták nézetüket, s azt mondták, hogy isten. (Apostolok Cselekedetei 28, 6)
Három nap múlva magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, beszélt hozzájuk: "Testvérek! Semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis megkötöztek Jeruzsálemben, és a rómaiak kezére adtak. (Apostolok Cselekedetei 28, 17)
Ezek kivizsgálták ügyemet, s szabadon akartak engedni, mert semmi okot nem találtak, amiért halálra ítéljenek. (Apostolok Cselekedetei 28, 18)
Azok kijelentették: "Sem levelet nem kaptunk felõled Júdeából, sem ide vetõdõ testvér nem hozott hírt vagy mondott rosszat rólad. (Apostolok Cselekedetei 28, 21)
Ezért amennyire tõlem függ, készen vagyok rá, hogy nektek, rómaiaknak is hirdessem az evangéliumot. (Rómaiaknak írt levél 1, 15)
mert fölismerték az Istent, mégsem dicsõítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. (Rómaiaknak írt levél 1, 21)
Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnézõ, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bûnbánatra akar vezetni? (Rómaiaknak írt levél 2, 4)