Mosaico decorativo

Encontrados 746 resultados para: Jézus Visszatérése

  • Jézus így felelt: "Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsõségét?" (János evangéliuma 11, 40)

  • Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. (János evangéliuma 11, 41)

  • S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendõ födte. Jézus szólt nekik: "Oldjátok fel, hogy tudjon járni." (János evangéliuma 11, 44)

  • A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne. (János evangéliuma 11, 45)

  • Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és hírül vitték, amit Jézus tett. (János evangéliuma 11, 46)

  • De ezt nem magától mondta, hanem mint fõpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, (János evangéliuma 11, 51)

  • Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvõ egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival. (János evangéliuma 11, 54)

  • Hat nappal húsvét elõtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. (János evangéliuma 12, 1)

  • Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. (János evangéliuma 12, 3)

  • Jézus így szólt: "Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. (János evangéliuma 12, 7)

  • Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. (János evangéliuma 12, 9)

  • Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. (János evangéliuma 12, 12)


"Se tanta atenção é dada aos bens desta Terra, quanto mais se deve dar aos do Céu?" São Padre Pio de Pietrelcina