Mosaico decorativo

Encontrados 14985 resultados para: őr

  • s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye elõírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. (Lukács evangéliuma 2, 24)

  • A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülõk a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény elõírásának eleget tegyenek, (Lukács evangéliuma 2, 27)

  • a te lelkedet is tõr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai." (Lukács evangéliuma 2, 35)

  • Volt egy Áser törzsébõl való, Anna nevû prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, (Lukács evangéliuma 2, 36)

  • Ebben az órában is odajött, dicsõítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. (Lukács evangéliuma 2, 38)

  • Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. (Lukács evangéliuma 2, 39)

  • Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. (Lukács evangéliuma 2, 42)

  • Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. (Lukács evangéliuma 2, 45)

  • Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: "Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk." (Lukács evangéliuma 2, 48)

  • Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megõrizte szívében. (Lukács evangéliuma 2, 51)

  • Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek elõtt. (Lukács evangéliuma 2, 52)

  • Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, (Lukács evangéliuma 3, 1)


"No tumulto das paixões terrenas, surge a grande esperança da misericórdia inexorável de Deus." São Padre Pio de Pietrelcina