Encontrados 14985 resultados para: őr
Abban az órában Jézus azt mondta a tömegnek: "Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naponta ott voltam a templomban, és tanítottam, mégsem fogtatok el. (Máté evangéliuma 26, 55)
Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai." Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek. (Máté evangéliuma 26, 56)
Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: "Ez is a názáreti Jézussal volt" - mondta a többieknek. (Máté evangéliuma 26, 71)
Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: "De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul." (Máté evangéliuma 26, 73)
Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: "Mielõtt a kakas szól, háromszor megtagadsz." Kiment, és keserves sírásra fakadt. (Máté evangéliuma 26, 75)
Amikor megvirradt, a fõpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják. (Máté evangéliuma 27, 1)
Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a fõpapoknak és a véneknek. (Máté evangéliuma 27, 3)
Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát. (Máté evangéliuma 27, 5)
Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. (Máté evangéliuma 27, 16)
"De hát mi rosszat tett?" - kérdezte. Annál inkább ordították: "Keresztre vele!" (Máté evangéliuma 27, 23)
Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. (Máté evangéliuma 27, 26)
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyûjtötték köré az egész helyõrséget. (Máté evangéliuma 27, 27)