1. Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne.

2. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívõvé.

3. Elsõsorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bûneinkért, az Írások szerint,

4. eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint.

5. Megjelent Péternek, majd a tizenkettõnek.

6. Késõbb egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak.

7. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak.

8. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.

9. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát.

10. De Isten kegyelmébõl vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van.

11. Mindegy tehát, hogy én vagy õk: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívõvé.

12. Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás?

13. Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel.

14. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.

15. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenrõl azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel.

16. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel.

17. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bûneitekben vagytok.

18. Sõt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg.

19. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.

20. De Krisztus feltámadt a halálból elsõként a halottak közül.

21. Mivel egy ember idézte elõ a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel.

22. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.

23. Mindenki, amikor sorra kerül: elõször Krisztus, majd az õ eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak.

24. Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsõbbséget, hatalmat és erõt megsemmisített.

25. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti.

26. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen "mindent lába alá vetett".

27. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki.

28. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.

29. Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

30. Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek?

31. Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Jézus Krisztusban.

32. Mit használ nekem, hogy Efezusban - emberi módon szólva - vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor "együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk".

33. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt.

34. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat.

35. De - kérdezhetné valaki - hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elõ?

36. Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad.

37. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlõdik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb.

38. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelõ testet.

39. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé.

40. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi.

41. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sõt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól.

42. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el - romlatlannak támad föl.

43. Dicstelenül vetik el - dicsõségben támad föl. Erõtlenségben vetik el - erõben támad föl.

44. Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is.

45. Ahogy az Írás mondja: "Ádám, az elsõ ember élõ lénnyé lett", az utolsó Ádám pedig éltetõ lélekké.

46. De nem a szellemi az elsõ, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi.

47. Az elsõ ember földbõl való, földi; a második ember a mennybõl való.

48. Amilyen a földbõl való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennybõl való, olyanok a mennyeiek is.

49. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

50. Azt még hozzáfûzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot.

51. Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül,

52. egy szempillantás alatt, a végsõ harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk.

53. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot.

54. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A gyõzelem elnyelte a halált.

55. Halál, hol a te gyõzelmed? Halál, hol a te fullánkod?

56. A halál fullánkja a bûn, a bûn ereje pedig a törvény.

57. De legyen hála Istennek, mert õ gyõzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

58. Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.



Livros sugeridos


“Se quiser me encontrar, vá visitar Jesus Sacramentado; eu também estou sempre lá.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.