1. Az Úr így folytatta Mózesnek: "Parancsold meg Áronnak: nyújtsd ki kezedet a bottal a folyók, a csatornák, és a mocsarak fölé, hogy békák lepjék el Egyiptomot."

2. Áron kinyújtotta karját Egyiptom vizei fölé, erre elõjöttek a békák és elborították Egyiptom földjét.

3. De a varázslók ugyanezt tették tudományukkal, és békákat hoztak Egyiptom földjére.

4. A fáraó hívatta Mózest és Áront, s így szólt hozzájuk: "Kérjétek az Urat, hogy vegye el a békákat rólam és népemrõl, én viszont elengedem a népet, hogy áldozatot mutasson be az Úrnak."

5. Mózes ezt felelte a fáraónak: "Rendelkezzél velem. Mikor imádkozzam érted, szolgáidért és népedért, melyik idõt kell kijelölnöm, hogy a békák tõled, alattvalóidtól és házaitoktól eltávozzanak, s csak a folyóban maradjanak meg?"

6. "A holnapot" - felelte. Õ pedig így folytatta: "Történjék akaratod szerint: ebbõl majd megtudod, hogy senki sem hasonló Jahvéhoz, a mi Istenünkhöz.

7. A békák eltávoznak tõled házadból, szolgáidtól és népedtõl, s csak a folyóban maradnak meg."

8. Mózes és Áron eljöttek a fáraótól, Mózes meg az Úrhoz fohászkodott a békák miatt, amellyel elárasztotta a fáraót.

9. Az Úr meghallgatta Mózes kérését, a békák elpusztultak a házakban, az udvarokon és a földeken.

10. Rakásra hordták õket, s az ország bûzlött tõlük.

11. De amikor a fáraó látta az enyhülést, újra megkeményedett, s nem akart Mózesre és Áronra hallgatni, ahogy azt az Úr elõre megmondta.

12. Akkor az Úr így szólt Mózeshez: "Mondd meg Áronnak: nyújtsd ki a botodat, üss rá a föld porára, s az szúnyoggá változik egész Egyiptomban."

13. Áron kinyújtotta kezét a bottal, és ráütött a föld porára. Erre szúnyogok lepték el az embereket és az állatokat. Egész Egyiptomban minden por szúnyoggá változott.

14. Az egyiptomi varázslók is megkísérelték, hogy mesterségükkel szúnyogot hívjanak elõ, de nem volt sikerük. A szúnyogok ellepték az embereket és az állatokat.

15. A varázslók azt mondták a fáraónak: ez az Isten ujja. A fáraó szíve mégis megkeményedett, s nem hallgatott Mózesre és Áronra, ahogy az Úr azt elõre megmondta.

16. Ezután az Úr így szólt Mózeshez: "Holnap reggel, amikor a fáraó lemegy a Nílus partjára, járulj eléje és mondd meg neki: Ezt üzeni az Úr: engedd el népemet, hogy áldozatot mutasson be nekem.

17. Ha nem engeded kivonulni népemet, akkor bögölyöket bocsátok rád, szolgáidra, alattvalóidra és házaidra. Az egyiptomiak házai tele lesznek velük, sõt, még a föld is, amelyen állasz.

18. Gósen földjével azonban, ahol népem lakik, kivételt teszek azon a napon, s ott nem jelennek meg a bögölyök. Ebbõl felismerheted majd, hogy én, az Úr, itt vagyok az országban.

19. Megkülönböztetem népemet a népedtõl. Holnap következik be ez a csodajel."

20. Az Úr így is tett. A bögölyök nagy tömegben ellepték a fáraó házát, szolgáinak a lakását és egész Egyiptomot. Az ország nagyon szenvedett a bögölyök miatt.

21. Ezért a fáraó hívatta Mózest és Áront, s így szólt hozzájuk: "Mehettek áldozatot bemutatni Isteneteknek, de itt az országban."

22. Ám Mózes ellenkezett: "Ezt nem tehetjük. Mi olyan állatokat áldozunk fel az Úrnak, a mi Istenünknek, amelyeknek bemutatása az egyiptomiak szemében szörnyûség. Ha mi olyan áldozatot mutatnánk be, amelytõl az egyiptomiak borzadnak, nemde, megköveznének bennünket?

23. Mi ki akarunk menni háromnapi járásra a pusztába, és ott bemutatni az áldozatot az Úrnak, a mi Istenünknek, amelyet követel tõlünk."

24. A fáraó így válaszolt: "Elengedlek titeket, mutassátok be az áldozatot az Úrnak, Isteneteknek, de nem mehettek el messzire. Könyörögjetek értem is."

25. Mózes ezt mondta: "Mihelyt eltávozom tõled, azonnal imádkozni fogok érted. Holnap megszabadul a fáraó, a szolgái és alattvalói a bögölyöktõl. Csak még egyszer rá ne szedje a fáraó a népet olyképpen, hogy nem engedi el áldozatot bemutatni az Úrnak."

26. Mózes eljött a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz.

27. Az Úr meghallgatta Mózes kérését, a bögölyök elhagyták a fáraót, a szolgáit és az alattvalóit: egy sem maradt belõlük.

28. De a fáraó újra megkeményedett, és nem bocsátotta el a népet.



Livros sugeridos


“Amar significa dar aos outros – especialmente a quem precisa e a quem sofre – o que de melhor temos em nós mesmos e de nós mesmos; e de dá-lo sorridentes e felizes, renunciando ao nosso egoísmo, à nossa alegria, ao nosso prazer e ao nosso orgulho”. São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.