1. Húsvét ünnepe elõtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.

2. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el.

3. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentõl jött és Istenhez tér vissza.

4. Mégis fölkelt a vacsora mellõl, levetette felsõruháját, fogott egy vászonkendõt, és maga elé kötötte.

5. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendõvel megtörölje tanítványainak a lábát.

6. Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!"

7. Jézus így válaszolt: "Most még nem érted, amit teszek, de késõbb majd megérted."

8. Péter tovább tiltakozott: "Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!" "Ha nem moslak meg - felelte Jézus -, nem lehetsz közösségben velem."

9. Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!" - mondta Simon Péter.

10. De Jézus ezt felelte: "Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan."

11. Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."

12. Amikor megmosta lábukat, fölvette felsõruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, mit tettem veletek?

13. Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.

14. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

15. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.

16. Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte.

17. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.

18. Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: "Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem."

19. Elõre megmondom, mielõtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok.

20. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött."

21. E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerõsítette: "Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikõtök elárul."

22. Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükrõl mondta.

23. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült.

24. Simon Péter intett neki és kérte: "Kérdezd meg, kirõl beszél."

25. Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: "Uram, ki az?"

26. Jézus így felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának.

27. A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: "Amit tenni akarsz, tedd meg mielõbb!"

28. De az asztalnál ülõk közül senki sem értette, miért mondta neki.

29. Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: "Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz." Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek.

30. Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment. Éjszaka volt.

31. Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: "Most dicsõül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsõül benne.

32. Ha megdicsõül benne az Isten, az Isten is megdicsõíti saját magában, hamarosan megdicsõíti.

33. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek.

34. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.

35. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."

36. Simon Péter megkérdezte tõle: "Uram, hová mégy?" "Ahova megyek - válaszolta Jézus -, oda most nem jöhetsz velem, de késõbb követni fogsz."

37. Péter fogadkozott: "Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted."

38. Jézus leintette: "Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.



Livros sugeridos


“Para consolar uma alma na sua dor, mostre todo o bem que ela ainda pode fazer”. São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.