1. Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:

2. Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének.

3. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek.

4. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.

5. Ideje a kõ eldobálásának, és ideje a kõ összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstõl való tartózkodásnak.

6. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megõrzésnek, és ideje az eldobásnak.

7. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.

8. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyûlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.

9. Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik?

10. Elnéztem a veszõdséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele.

11. Mindent õ tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idõ egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétõl végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.

12. Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét.

13. Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában.

14. Rájöttem: amit Isten tesz, az minden idõre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belõle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tõle.

15. Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet.

16. Láttam továbbá a földön az ítélet helyét - itt bûn volt; és az igazságosság helyét - itt gonoszság.

17. Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy.

18. Azt mondtam magamban az emberek fiairól: Hogy napfényre hozza (mivoltukat), Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz (csak olyanok, mint az) állatok.

19. Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltetõ lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettõ hiábavalóság!

20. Mindkettõ ugyanarra a helyre jut. Mindkettõ porból lett és minden visszatér a porba.

21. És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltetõ lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltetõ lehelete lefelé, a földbe száll-e?

22. Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?





“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.” São Padre Pio de Pietrelcina