Sámuel II. könyve, 18

1. Dávid számba vette csapatát, és a százas, ezres csoportok élére parancsnokokat állított.

2. Aztán három részre osztotta a csapatot: egy harmadukat Joábnak, egy harmadukat Joáb testvérének, Ceruja fiának, Abisájnak és egy harmadukat a Gátból való Ittainak rendelte alá. Aztán azt mondta a király az embereinek: "Magam is kivonulok veletek."

3. De az emberek azt mondták: "Nem szabad kivonulnod. Ha ugyanis menekülnünk kell, ránk nem vetnek ügyet. S ha a fele elesik közülünk, azzal sem fog senki törõdni. De te tízezerrel fölérsz közülünk. Egyébként is jobb, ha itt maradsz tartaléknak, készen arra, hogy segítségünkre siess a városból."

4. "Úgy teszek, amint jónak látjátok" - felelte a király. Míg az egész sereg ki nem vonult, százas és ezres csoportonként, a király ott állt a kapunál.

5. A király parancsba adta Joábnak, Abisájnak és Ittainak: "Bánjatok kímélettel a fiúval, Absalommal!" Mind hallották az emberek, amikor a király ezt a parancsot adta a vezéreknek Absalomot illetõen.

6. Így vonult harcba a sereg Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg.

7. Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember.

8. A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdõ még több áldozatot szedett a seregbõl, mint a kard azon a napon.

9. Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment.

10. Egy ember meglátta és jelentette Joábnak: "Láttam Absalomot - mondta -, egy tölgyfán lógott."

11. Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: "Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet."

12. De az ember ezt válaszolta Joábnak: "Ha ezer ezüst ütötte volna is a markomat, akkor sem merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: "Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!"

13. Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király elõtt nem marad semmi titokban."

14. Joáb azt mondta rá: "Eh mit! Miért is töltöm tovább az idõt veled?" Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte õket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán,

15. odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték.

16. Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek.

17. Aztán fogták Absalomot, s az erdõben egy gödörbe dobták, és egy óriási kõhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.

18. Absalom még életében szerzett magának egy emlékkövet, és felállította a Királyok völgyében. Azt mondta ugyanis: "Nincs fiam, aki fenntartaná emlékezetemet." Így az emlékkövet nevezte el a nevérõl. Mind a mai napig Absalom kövének hívják.

19. Cádok fia, Achimaac azt mondta: "Szaladok, és megviszem a királynak az örömhírt, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki és megmentette ellenségeitõl."

20. De Joáb azt felelte neki: "Ma nem viszel örömhírt, majd máskor; ma nem viszel jó újságot, hiszen a király fia halott."

21. Aztán Joáb megbízta a kusitát: "Menj és jelentsd a királynak, amit láttál!" A kusita leborult Joáb elõtt és elfutott.

22. Cádok fia, Achimaac azonban újra azt mondta: "Történjék bármi, a kusita után futok!" Joáb megkérdezte: "De hát minek futnál? Neked nem jár érte jutalom." De õ csak hajtotta: "Történjék bármi, utána futok."

23. Erre Joáb ráhagyta: "Fuss hát!" Achimaac a síkságon át vivõ úton futott, és megelõzte a kusitát.

24. Dávid a két kapu között ült. Az õrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé.

25. Az õrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: "Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája." Amikor azonban az - tovább futva - közelebb ért,

26. az õrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az õrszem tehát leszólt a kapuba: "Még egy embert látok, egyedül fut." A király azt mondta: "Az is jó hírt hoz."

27. Az õrszem újra jelentette: "Úgy látom, az elsõ úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut." A király visszaszólt: "Az derék ember, biztosan jó hírrel jön."

28. Achimaac megérkezett és odakiáltotta a királynak: "Üdv!" Aztán arcra borult a földön a király elõtt, és így szólt: "Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram királyomra kezet emeltek!"

29. A király megkérdezte: "Jól van a fiú, Absalom?" "Csak egy nagy zûrzavart láttam - válaszolta Achimaac -, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt."

30. A király megparancsolta: "Állj félre és maradj ott!" S õ félreállt, és ott maradt.

31. Most megérkezett a kusita is, és jelentette: "Örömhírt hall, uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened."

32. A király azonban megkérdezte a kusitától: "Jól van a fiú, Absalom?" "Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!" - válaszolta a kusita.