1. A 6. évben a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor házamban voltam, Júda vénei meg elõttem ültek, fölöttem volt az Úr keze.

2. Ezt láttam: egy emberhez hasonló lény jelent meg. Attól lefelé, ami a derekának látszott, tûz volt, a derekától fölfelé meg fénylett valami, mint az érc.

3. Egy kézhez hasonlót nyújtott felém, megragadott a fejem egyik hajfürtjénél fogva, aztán fölemelt a lélek ég és föld közé, s isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe a belsõ kapu bejáratához, amely északra néz, ahol a féltékenység bálványa volt, amely féltékenységre ingerelt.

4. S lám, ott volt Izrael Istenének dicsõsége, amelyet a síkságon láttam.

5. Így szólt hozzám: "Emberfia, fordítsd tekintetedet észak felé!" Észak felé fordítom tekintetemet, s lám, az oltár kapujától északra a féltékenység bálványa állt, egészen a bejáratnál.

6. Így szólt hozzám: "Emberfia, látod mit mûvelnek? Szörnyûség, amit Izrael háza itt végbevisz, miatta el kell hagynom szentélyemet. De látsz még szörnyûbb dolgokat is."

7. Ezután elvitt a templomtér bejáratához. Körülnéztem, és egy lyukat láttam a falban.

8. Így szólt hozzám: "Emberfia, törd át a falat!" Áttörtem a falat és ajtó tûnt elõ.

9. Ekkor azt mondta: "Lépj be és lásd azt a szörnyûséget, amit itt mûvelnek."

10. Bementem és körülnéztem: a falak körös-körül tele voltak mindenféle csúszómászó és visszataszító állat ábrázolásával és Izrael háza bálványainak képeivel.

11. Izrael házának vénei, hetven férfi állt a bálványok elõtt - köztük Safán fia, Jaazanjahu is -, s mindegyiknek füstölõ volt a kezében, és szállt a tömjén füstje.

12. Akkor ezt mondta nekem: "Láttad, emberfia, mit mûvelnek a sötétben Izrael házának vénei, ki-ki a maga képekkel díszített szobájában? Azt mondják: Az Úr nem lát minket, az Úr magára hagyta országát."

13. Majd így szólt hozzám: "Látsz még szörnyûbb dolgokat is, amiket mûvelnek."

14. Akkor levezetett az Úr temploma kapujának a bejáratához, amely északra néz. Ott asszonyok ültek, és Tammuzt siratták.

15. Így szólt hozzám: "Láttad ezt, emberfia? Látsz még szörnyûbb dolgokat is."

16. Most bevitt az Úr templomának a belsõ udvarába. S lám, az Úr szentélyének a bejáratánál, az elõcsarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi állt az Úr szentélyének hátat fordítva; kelet felé néztek és leborultak kelet felé a Nap elõtt.

17. Így szólt hozzám: "Láttad ezt, emberfia? Hát nem elég még Júda házának, hogy ezeket az iszonyatos dolgokat mûvelik, amik itt folynak? Tele az ország erõszakkal, és folyton-folyvást haragra ingerelnek. Lám, ágat tartanak az orruk elé.

18. Majd én is így teszek haragomban, szemem nem tekint rájuk könyörülettel és nem irgalmazok nekik. Hangosan szólítgatnak majd, de nem hallgatom meg õket."





“Você deve ter sempre prudência e amor. A prudência tem olhos; o amor tem pernas. O amor, como tem pernas, gostaria de correr a Deus. Mas seu impulso de deslanchar na direção dEle é cego e, algumas vezes, pode tropeçar se não for guiado pela prudência, que tem olhos.” São Padre Pio de Pietrelcina