Mosaico decorativo

Trouvé 1169 Résultats pour: Darius Király

  • Leveleket küldött Achasvéros király százhuszonhét tartományába az ott élõ zsidóknak, a béke és a hûség szavaival, (Eszter könyve 9, 30)

  • Achasvéros király adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire. (Eszter könyve 10, 1)

  • Ezt olvassuk bennük: "A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók elõtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt." (a) Mardokeus így szólt: "Mindent Isten vitt végbe. (b) Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül: (c) sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bõsége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett. (d) A két sárkány én vagyok meg Ámán. (e) A nemzetek azok, akik összegyûltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. (f) Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektõl a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem mûvelt soha. (g) Valójában õ rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. (h) S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az õ terve szerint a meghatározott órában, idõben és napon. (i) Isten akkor megemlékezett népérõl, s igazságot szolgáltatott örökségének. (k) Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe elõtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben." (l) Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségbõl való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia. (Eszter könyve 10, 3)

  • A sötétség napja félelmet kelt benne, és erõt vesz rajta nyomorúság, ínség. Megragadják, mint egy harcra termett király, (Jób könyve 15, 24)

  • Megszabtam útjukat és vezérük voltam, mint valami király, trónoltam körükben, és ahová tetszett, vezethettem õket. (Jób könyve 29, 25)

  • Az Úr király örökre. Országából eltûntek a pogányok. (Zsoltárok könyve 10, 16)

  • Hatalmadnak örül, Uram, a király, és segítséged láttán hangosan ujjong. (Zsoltárok könyve 21, 2)

  • Hiszen a király az Úrban bizakodik, a Magasságbeli kegyelmének erejébõl nem fog meginogni. (Zsoltárok könyve 21, 8)

  • A király nem erõs hadsereggel gyõz, a királyt nem hatalmas ereje menti meg. (Zsoltárok könyve 33, 16)

  • Hegyes a nyilad, lám, népek hullanak el elõtted, a király ellenségeit elhagyja erejük. (Zsoltárok könyve 45, 6)

  • A király kívánja szépségedet, õ urad neked, közeledj hát odaadón! (Zsoltárok könyve 45, 12)

  • Ujjongva, vidám énekkel vonulnak oda, bevonulnak a király várába. (Zsoltárok könyve 45, 16)


"O Coração de Jesus não deixará cair no vazio a nossa oração se ela for plena de fé e de confiança." São Padre Pio de Pietrelcina