Trouvé 4357 Résultats pour: Ana

  • A hitbõl fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bûnöket követett el, bocsánatot nyer. (Szent Jakab levele 5, 15)

  • Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején. (Szent Péter I. levele 1, 17)

  • megbotlanak rajta, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak. (Szent Péter I. levele 2, 8)

  • Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele). (Szent Péter I. levele 2, 16)

  • Ugyanígy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem is hisznek az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje õket, (Szent Péter I. levele 3, 1)

  • Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az õ leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstõl nem ijedtek meg. (Szent Péter I. levele 3, 6)

  • Forduljon el a gonosztól, tegye a jót, keresse a békét, járjon utána. (Szent Péter I. levele 3, 11)

  • De még ha szenvedtek is az igazságosságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktõl és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! (Szent Péter I. levele 3, 14)

  • De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak. (Szent Péter I. levele 3, 16)

  • Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, ti is ugyanazzal a gondolattal fegyverkezzetek fel, mert aki testben szenvedett, szakított a bûnnel, (Szent Péter I. levele 4, 1)

  • Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgõ szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el. (Szent Péter II. levele 2, 3)

  • Mert az Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította õket, hogy maradjanak õrizetben az ítéletre, (Szent Péter II. levele 2, 4)


“De que vale perder-se em vãos temores?” São Padre Pio de Pietrelcina