Trouvé 4357 Résultats pour: Ana

  • Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának kegyelme, irgalma és békéje, igazságban és szeretetben! (Szent János II. levele 1, 3)

  • Ezért ha majd megérkezem, szóba hozom viselt dolgait, hogy mindent összefecseg rólunk. Sõt még ezzel sem elégszik meg, hanem egyfelõl nem fogadja be a testvéreket, másfelõl azokat, akik erre hajlandók volnának, megakadályozza benne, és kitiltja az egyházból. (Szent János III. levele 1, 10)

  • Ezek, akik zúgolódnak, siránkoznak a sorsuk miatt; szenvedélyeiktõl vezettetve élnek, nagyképû szavakkal dobálóznak, és hajbókolnak az embereknek, csak hogy hasznot húzzanak. (Szent Júdás levele 1, 16)

  • Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, (Jelenések könyve 1, 1)

  • Õ szeret minket, vérével megváltott bûneinktõl, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsõség és a hatalom örökkön-örökké! Amen. (Jelenések könyve 1, 6)

  • "Az efezusi egyház angyalának ezt írd: Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következõket mondja: (Jelenések könyve 2, 1)

  • Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Térj meg, és térj vissza korábbi cselekedeteidhez! Mert elmegyek és elmozdítom helyérõl gyertyatartódat, ha nem tartasz bûnbánatot. (Jelenések könyve 2, 5)

  • "A szmirnai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az elsõ és utolsó, aki halott volt, de életre kelt: (Jelenések könyve 2, 8)

  • "A pergamoni egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja, aki a kétélû hegyes kardot tartja: (Jelenések könyve 2, 12)

  • "A tiatirai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tûz és lába, mint a sárgaréz: (Jelenések könyve 2, 18)

  • De van ellened egy kifogásom: eltûröd, hogy Jezabel asszony, aki prófétának mondja magát, tanításával arra csábítsa szolgáimat, hogy erkölcstelenkedjenek és egyenek a bálványoknak bemutatott áldozatok húsából. (Jelenések könyve 2, 20)

  • "A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Tudok tetteidrõl. Tudom, hogy élõnek neveznek, de halott vagy. (Jelenések könyve 3, 1)


“Mesmo quando perdemos a consciência deste mundo, quando parecemos já mortos, Deus nos dá ainda uma chance de entender o que é realmente o pecado, antes de nos julgar. E se entendemos corretamente, como podemos não nos arrepender?” São Padre Pio de Pietrelcina