Fundar 78 Resultados para: isteni hatalom

  • Veletek kapcsolatban szüntelenül hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet Krisztus Jézusban nyertetek. (Korintusiaknak írt I. levél 1, 4)

  • Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívõket. (Korintusiaknak írt I. levél 1, 21)

  • Ezért viselje az asszony annak jelét, hogy hatalom alatt áll, az angyalokra való tekintettel. (Korintusiaknak írt I. levél 11, 10)

  • mert harci fegyvereink nem földiek, hanem isteni eredetûek, amelyek várakat is lerombolnak. Így megcáfoljuk az ellenérveket és (Korintusiaknak írt II. levél 10, 4)

  • aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat; övé a dicsõség és az örök hatalom! Amen. (Timóteusnak írt I. levél 6, 16)

  • Mint dicsõségének kisugárzása és lényegének képmása, õ tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bûntõl való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján, (Zsidóknak írt levél 1, 3)

  • Ha az idõt tekintjük, már tanítóknak kellene lennetek, s mégis arra szorultok, hogy az isteni tanítás elemeire oktassanak benneteket. Tejre van szükségetek, nem szilárd ételre. (Zsidóknak írt levél 5, 12)

  • Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erõvel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsõségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsõség és a hatalom örökkön-örökké. Amen. (Szent Péter I. levele 4, 11)

  • Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsõségével és erejével meghívott minket. (Szent Péter II. levele 1, 3)

  • Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bûnös kívánság következtében. (Szent Péter II. levele 1, 4)

  • Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertõzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat, (Szent Júdás levele 1, 8)

  • a mi egyedül üdvözítõ Istenünknek legyen Urunkban, Jézus Krisztusban dicsõség, magasztalás, erõ és hatalom minden idõ elõtt, most és mindörökké! Amen. (Szent Júdás levele 1, 25)


“Quanto mais se caminha na vida espiritual, mais se sente a paz que se apossa de nós.” São Padre Pio de Pietrelcina