Fundar 31 Resultados para: Mutasson

  • Farizeusok és szadduceusok mentek hozzá, hogy próbára tegyék. Arra kérték, hogy mutasson nekik égi jelet. (Máté evangéliuma 16, 1)

  • s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. (Lukács evangéliuma 1, 9)

  • A város elõtt álló Zeusz-templom papja pedig felkoszorúzott bikát vezetett a kapuk elé, hogy a néppel együtt áldozatot mutasson be. (Apostolok Cselekedetei 14, 13)

  • Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik. (Apostolok Cselekedetei 14, 18)

  • Mert minden fõpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bûnökért, (Zsidóknak írt levél 5, 1)

  • Õ nem szorul rá, mint a többi fõpap, hogy naponként elõször a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bûneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta. (Zsidóknak írt levél 7, 27)

  • Minden fõpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának. (Zsidóknak írt levél 8, 3)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina