Fundar 2379 Resultados para: ősz
Ezt olvassuk bennük: "A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók elõtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt." (a) Mardokeus így szólt: "Mindent Isten vitt végbe. (b) Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül: (c) sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bõsége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett. (d) A két sárkány én vagyok meg Ámán. (e) A nemzetek azok, akik összegyûltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. (f) Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektõl a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem mûvelt soha. (g) Valójában õ rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. (h) S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az õ terve szerint a meghatározott órában, idõben és napon. (i) Isten akkor megemlékezett népérõl, s igazságot szolgáltatott örökségének. (k) Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe elõtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben." (l) Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségbõl való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia. (Eszter könyve 10, 3)
Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: "Honnét kerülsz ide?" A sátán azt felelte az Úrnak: "Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta." (Jób könyve 2, 2)
Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak. (Jób könyve 3, 17)
Mert rám szakadt, amitõl rettegtem, és amitõl féltem, osztályrészem lett. (Jób könyve 3, 25)
Ordít az oroszlán, bömböl a nõsténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát. (Jób könyve 4, 10)
Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nõstény kölykei szétszélednek. (Jób könyve 4, 11)
A szegénynek így reménysége támad, a gonoszság kénytelen befogni a száját. (Jób könyve 5, 16)
Õszinte beszédem kigúnyoljátok. Vajon mit bizonyít ócsárlástok? (Jób könyve 6, 25)
Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül. (Jób könyve 7, 3)
Hogyha gyermekeid vétettek ellene, a saját gonoszságuknak estek áldozatul. (8.6a) De ha te magad tiszta vagy és igaz, (Jób könyve 8, 4)
Isten nem veti el sohasem a jámbort, és nem fogja kézen a gonosztevõt. (Jób könyve 8, 20)
Gyûlölõid meg szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátra megsemmisül." (Jób könyve 8, 22)