Mosaico decorativo

Fundar 14985 Resultados para: őr

  • Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyûlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. (János evangéliuma 12, 25)

  • Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettõl az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. (János evangéliuma 12, 27)

  • A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: "Angyal beszélt vele." (János evangéliuma 12, 29)

  • A nép azonban ellene vetette: "Mi úgy hallottuk a törvénybõl, hogy a Messiás örökké megmarad. Hogy mondhatod hát, hogy az Emberfia fölmagasztaltatik? Ki az Emberfia?" (János evangéliuma 12, 34)

  • Jézus így válaszolt: "Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. (János evangéliuma 12, 35)

  • Ezt mondta Izajás, amikor látta dicsõségét és jövendölt róla. (János evangéliuma 12, 41)

  • S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta." (János evangéliuma 12, 50)

  • Húsvét ünnepe elõtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. (János evangéliuma 13, 1)

  • Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. (János evangéliuma 13, 2)

  • Mégis fölkelt a vacsora mellõl, levetette felsõruháját, fogott egy vászonkendõt, és maga elé kötötte. (János evangéliuma 13, 4)

  • Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendõvel megtörölje tanítványainak a lábát. (János evangéliuma 13, 5)

  • Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!" (János evangéliuma 13, 6)


"O Anjo de Deus não nos abandona jamais." São Padre Pio de Pietrelcina