Fundar 5569 Resultados para: út
Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 7)
Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 8)
Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 9)
Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsõbbséget, hatalmat és erõt megsemmisített. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 24)
Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen "mindent lába alá vetett". (Korintusiaknak írt I. levél 15, 26)
Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlõdik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 37)
Ahogy az Írás mondja: "Ádám, az elsõ ember élõ lénnyé lett", az utolsó Ádám pedig éltetõ lélekké. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 45)
Megérkezésem után azokat, akiket alkalmasnak találtok, ajánlólevéllel elküldöm, hogy adományotokat Jeruzsálembe vigyék. (Korintusiaknak írt I. levél 16, 3)
Ha pedig megéri, hogy én is elutazzam, akkor velem jönnek. (Korintusiaknak írt I. levél 16, 4)
Hozzátok akkor megyek, ha átjutok Macedónián. Macedónián ugyanis átutazom. (Korintusiaknak írt I. levél 16, 5)
Nálatok azonban, ha lehetne, maradni szeretnék egy ideig, talán a telet is ott töltöm, azután elkísérhettek további utamra. (Korintusiaknak írt I. levél 16, 6)
Mert nemcsak úgy átutazóban szeretnélek látni benneteket. Remélem ugyanis, hogy egy kis idõt nálatok tölthetek, ha az Úr megengedi. (Korintusiaknak írt I. levél 16, 7)